Forrongó történelem a kambodzsai uralkodó archívumában
2009. április 8. 13:52 MTI
Franciaországnak adományozta magánarchívumát Norodom Szihanuk, a trónjáról 2004-ben (ismételten) lemondott, ma 86 éves, betegeskedő volt kambodzsai uralkodó. Egy francia levéltáros vezetésével több szakember két éven át rendszerezte a kéziratokat, fotókat és hangfelvételeket Párizsban. A Radio France Internationale (RFI) hullámhosszán a munka irányítója, Olivier de Bernon többet is felidézett a legérdekesebb hangfelvételek közül.
Korábban
Szihanuk 1922-ben született, és mint a műsorban felidézett egyik interjúban elmondta, először 19 éves korában, 1941-ben az Indokínát akkor ellenőrző franciák koronázták királlyá, "mert azt hitték, Szihanuk egy könnyen befolyásolható fiatalember, akinek révén irányíthatják az országot". Ebben az időben valóban könnyelmű életet élt, partikra járt, pókerezett és monopolyt játszott - ismerte el. Amikor azonban kibontakozott a francia uralom elleni harc, a fiatal király tényleges politikai szerepet vállalt és 1953-ban elérte, hogy a franciák megadják a függetlenséget országának, méghozzá anélkül, hogy akkor - mint büszkén felidézte - egyetlen csepp vietnami vagy khmer vér folyt volna.
Szihanuk mindig archiválta anyagait, de az Amerika-barát Lon Nol tábornok által 1970-ben ellene végrehajtott puccs nyomán ezek a dokumentumok eltűntek Kambodzsában - ez is az egyik magyarázata annak a példátlan gesztusnak, hogy az ezután keletkezett dokumentumokat Szihanuk a francia államnak adta át.
1970 után a megdöntött államfő pekingi emigrációban élt. Egy interjúban Szihanuk elmondta, hogy öt évvel később, még a Lon Nol rendszer megdöntése előtt felkereste őt a vörös khmerek küldöttsége. Megkérdezte tőlük, hogy győzelmük esetén milyen felelősségre vonás következik. A válasz az volt, hogy "nem lesz tömeges megtorlás, csak Lon Nolt és hat társát fogják kivégezni", mire Szihanuk megjegyezte, hogy a francia forradalom ennél sokkal véresebb volt.
A már a polpotisták bukása után készült interjúban hozzáfűzte, hogy a hatalom megszerzése után nyomban tömeges terrort bevezető szervezet előle ravasz módon titkolta szándékait - az viszont nem biztos, hogy az őt felkereső küldöttség tagjai tudatosan hazudtak. Ugyanis a győzelem után a vörös khmerek saját soraikban is könyörtelen tisztogatást hajtottak végre, és az első áldozatok között voltak azok is, akik vele tárgyaltak.
A vörös khmerek kambodzsai győzelme után Szihanuk visszatért Phnompenbe, ahol névleges államfő lett egy éven át - majd lemondásra kényszerítették és fogoly lett saját palotájában, családjának több tagját is megölték. A népirtó rezsim 1979-ben bekövetkezett bukása után Szihanuk ismét komoly szerepet játszott, az országban létrejött Vietnam-barát rendszer ellen küzdött, majd a vietnamiak kivonulása után az 1993-ban a helyreállított monarchia élén az ország alkotmányos királya lett - egészen 2004-ben történt utolsó, ezúttal már végleges lemondásáig.
Az aktív politizálástól mára visszavonult, de továbbra is fenntartja internetes portálját, amelyen nemcsak politikáról, de egyéb passzióiról is szó van, a filmről, a zenéről, a családjáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.