Meghalt Hitler utolsó merénylője
2008. május 5. 16:00
90 éves korában elhunyt Philipp von Boeselager báró, az 1944. július 20-i, Hitler elleni merényletkísérletet elkövető csoport belső köréhez tartozó, utolsónak életben maradt összeesküvő.
Korábban
A merénylet kudarca csaknem tíz hónappal késleltette a Harmadik Birodalom bukását, nagymértékben növelve a náci rezsim áldozatainak számát.
A gyakorló katolikus Boeselager a holokausztot nevezte meg, mint amely az ellenállásra ösztökélte. Egész életében sajnálta, hogy 1943 márciusában nem lőtte agyon a diktátort, amikor találkozott vele a középső hadseregcsoport főhadiszállásán. A tervet az utolsó pillanatban lefújták, a közvetlenül ezután, Hitler repülőgépén elhelyezett két pokolgép pedig nem lépett működésbe.
A náci állam üldözését Boeselager báró összeesküvő társai hallgatásának köszönhetően elkerülte. "Őrült szerencsém volt. Senki sem árult el, a kínzások ellenére sem" - mondta egy négy évvel ezelőtti interjúban. Mint egyszer a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív napilapnak elmondta, a Bundeswehr régóta nem mutatott iránta érdeklődést. Ehelyett különböző iskolák keresték meg, arra kérve, hogy emlékeit és élményeit ossza meg velük. Boeselager báró a Máltai Szeretetszolgálat alapítói közé tartozott.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap