Politikai propagandisták formálták Arthur király alakját
2008. július 1. 16:13
A francia történészek egy konferencia és kiállítás kapcsán azzal vádolták meg angolokat, hogy Arthur király legendáját politikai okokból találták ki és használták fel ellenük.
Korábban
Volt, amikor ilyennek látták |
A Rennes-i Egyetemen jövő hónapban megrendezésre kerülő konferencián és kiállításon a Daily Telegraph-nak adott nyilatkozatok szerint olyan bizonyítékokat fognak bemutatni, amelyek egytől-egyig azt támasztják alá, hogy a legenda folyamatos táplálása és életben tartása a mai napig az angol nacionalizmus egyik központi eleme.
Az előadások rezüméje szerint kiemelt szerepet szánnak majd annak, hogy a történészek miként csatlakoztak és támasztották alá a költők és más művészek alkotásait, hogy azokból szép lassan tények váljanak. Ezt a célt szolgálta az is, hogy az Arthur-képet a mindig aktuális koreszményekhez közelítették: a királyt Alfred Lord Tennyson például egy tisztességes angol úriemberként mutatta be, míg ma egy római katonatisztben szeretnénk megtalálni a legendás király figuráját.
A kiállítás kurátora, Sarah Toulouse szerint Arthur király mitikus alak, akit egy adott pillanatban nyilvánvaló politikai okokból változtattak történelmi figurává. Ha ugyanis tényleg létezett volna, több valódi történeti bizonyítékunk lenne erről - állítja. A király mitologikus voltára a történetek univerzalitása és tipikussága utal: a mese legkorábbi elemei a 7. századi folklórból származnak, míg a ma is ismert történetet a 13. században alakították ki.
Bár a történet összes szereplője és helyszíne a Brit-szigetekhez kötődik, a franciák mégis azzal érvelnek, hogy a történet születésekor nagyon sok francia terület volt brit tulajdonban, ezért a király ugyanúgy az ő tulajdonuk is. A kiállítás legérdekesebb része a történet elterjedésének gyorsaságával kapcsolatos szekció lehet: a király legkorábbi ábrázolásai érdekes módon a Modenai székesegyházban találhatók, ahol 1120 körül festhették azokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap