Penészes archívumot találtak a Kaukázusban
2008. július 14. 11:05
Egy, a II. világháborúban zsákmányolt műkincseket őrző titkos levéltárra bukkant az MDR német televízió forgatócsoportja a Kaukázusban.
Korábban
A grúz főváros, Tbiliszi egy múzeumában Németországból származó úgynevezett háborús zsákmányt, több ezer felbecsülhetetlen értékű, részben ősrégi könyvet őriznek. Találhatók köztük a Német Természettudományi Akadémiától való ősrégi kötetek is.
A televíziós forgatócsoport ezen kívül Lipcséből, Jénából, Berlinből és Magdeburgból származó könyvekre is rátalált az archívumban - jelentette a német csatorna Artour című magazinműsora.
A Vörös Hadsereg a második világháború végén a németországi Halléban lévő akadémiai könyvtárban mintegy hétezer értékes kötetet zsákmányolt és vitt a Szovjetunióba.
Az 1477 és 1940 közötti évekből származó művek az MDR-forgatócsoportja szerint rendkívül rossz állapotban vannak. A kötetek egyes oldalai átnedvesedtek és penészgombák rakódtak rájuk. A zsákmányolt műkincseket annak idején először Leningrádba, majd onnan Tbiliszibe, az ottani egyetemi könyvtárba szállították. A kutatások szerint 1986 óta egy `titkos archívumban` őrzik őket.
`Erről a levéltárról egészen 2006-2007-ig nekünk magunknak sem volt tudomásunk` - közölte Tamara Nemszicsveridze, a könyvtár főigazgatónője a német televíziósokkal, mondván néhai elődje a titkot magával vitte a sírba.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap