Élőben követhetjük az alföldi ásatásokat
2008. július 14. 10:04
Magyar Anna Csongrád megyei közgyűlési elnök és Zombori István megyei múzeumigazgató szimbolikus kapavágásával pénteken elkezdődött a régészeti feltárás az M43-as autópálya nyomvonalán.
Korábban
A 275 ezer négyzetméteres terület régészeti feltárásának összköltsége 822 millió forint - mondta Zombori István az ásatás ünnepélyes elindításakor. A mintegy 43 kilométer hosszú és 60 méter széles nyomvonal feltárása mind fizikailag, mind tudományos szempontból rendkívül komoly feladat - fogalmazott a szakember.
Ígérete szerint a Móra Ferenc Múzeum honlapján napi frissítéssel nyomon követhető lesz, mely területeken dolgoznak a régészek, az ásatás során előkerülő és elsődlegesen megtisztított leletekből pedig rendszeresen kamaratárlatokat rendez majd a közgyűjtemény.
Balogh Csilla, a múzeum régésze elmondta, a nyomvonalon az előzetes bejárások és az irodalmi adatok alapján összesen 31 lelőhelyet azonosítottak az őskortól egészen a késő középkorig. Ezek közül huszonhatot a Móra-múzeum, ötöt pedig az ELTE régészei tárnak fel.
A munkákat kilenc - húsz-negyven fős - csapat fogja végezni párhuzamosan, mindegyik egy-egy régész irányításával. A leletanyag feldolgozása szinte a terepmunkával egyszerre elkezdődik, s a korábbi tapasztalatok alapján a feltárást követően még két, két és fél évig tart majd - tette hozzá a régész.
Az M43-as autópálya az 5-ös út és Makó közötti 31,6 kilométeres szakasza, illetve a Maros-parti várost elkerülő 7 kilométeres főút, - amely a 43-as útra vezeti vissza a forgalmat - két ütemben, összesen 61,1 milliárd forintból épül meg. A június elején aláírt kivitelezési szerződések szerint az 5-ös és a 47-es út közötti 6,7 kilométeres szakasza 2009 novemberére, a 47-es út és a Makó közötti autópálya és az elkerülő út pedig 2010 augusztusára készül el.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap