A szőke nők kudarcát jósolta Darwin
2008. augusztus 12. 10:56
Charles Darwint igencsak furcsa kérdések is izgatták, így például az, hogy boldogabbak és sikeresebbek-e a szőke nők sötét hajú társaiknál?
Korábban
Egy nemrég előkerült levélgyűjtemény, amellyel a Darwin-kollekciót szeretnék teljessé tenni, rávilágít arra, hogy a kutató szerette volna megfejteni: van-e evolúciós jelentősége a hajszínnek a párválasztásban vagy a sikeres életben. A kutató előfeltevése szerint egyre több lesz a sötét hajú, sikeres nő, akik hamarabb férjhez mennek, és gyerekük születik, míg a szőkék egyedül maradnak, és csak jóval később szülnek.
A vizsgálatot a tudós a Fajok eredete megjelenése után egy évtizeddel folytatta le, és Dr. Alison Pearn, a Cambridge-i Egyetem Darwin Levelezési Projekt társigazgatója szerint a férfi nagyon komolyan vette a "szőke-kérdést", és komoly számításokat végzett az orvosoktól kapott adatokból. A kutató megszállottan próbálta megfejteni, hogy a hajszínnek milyen szerepe van a szexuális partner kiválasztásában, illetve azt, hogy ténylegesen igaz lehet-e, hogy a szőkék sikertelenségük miatt az evolúció során szép lassan eltűnnek majd.
Az adatokból végül semmilyen tudományos következtetést lehetett levonni, így a férfi ekkor feladta az elmélet bizonyítására tett kísérleteit. Dr. Pearn szerint ez a furcsa kutatás is a szexuális szelekció elméletének kutatásába illeszkedett, amelynek során Darwin azt is szerette volna bebizonyítani, hogy azok a fajok maradnak fenn, amelyek szexuálisan is vonzóbbak.
A Darwin levelezését gyűjtő projektben (Darwin Correspondence Project) eddig 15 ezer írást katalogizáltak, amelyek nagy része különböző alapítványok birtokában van, és darabonként több ezer eurót érnek, míg mások a mai napig magánszemélyek tulajdonában találhatók. A projekt egyedülálló betekintést biztosít Darwin életébe és utazásaiba, bár az írások legtöbbje dátum- és helymegjelölés nélküli, így nagyon nehéz azok értelmezése és egységes kezelése. A datálásban csak a levélpapírok és tinta vizsgálata segíti a kutatókat.
Ha pedig ez nem lenne elég: Darwin nagyon sok olyan rövidítést, kulcs- és kódszót használt, amelyek a mai SMS-ekben használt emotikonokhoz hasonlítanak, ám ezek egyáltalán nem közismertek, így a kutatók akár egy sor értelmezésével is heteket tölthetnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap