A Moszad 1960-ban elszalasztotta Josef Mengelét
2008. szeptember 2. 10:21
A Moszadnak kész terve volt 1960-ban Josef Mengele náci háborús bűnös elfogására, de az utolsó pillanatban feladta e tervet, nehogy veszélyeztesse általa Adolf Eichmannak, a `végső megoldás` egyik kitervelőjének kézre kerítését - közölte egy hétfői interjúban az izraeli titkosszolgálat egyik volt vezető tisztségviselője.
"Felleltük és azonosítottuk Adolf Eichmannt Buenos Airesben, s azután felfedeztük, hogy Mengele is ott tartózkodik" - mondta el hétfőn a francia hírügynökségnek adott nyilatkozatában Rafi Eitan, a nyugdíjügyek minisztere, aki az Eichmann elfogását és Izraelbe vitelét végrehajtó Moszad-csoportot vezette.
Mint elmondta, Eichmann után nyomozva bukkantak Mengelének is a nyomára. Eitan csoportja fellelte és lefényképezte Argentínában az álnéven rejtőzködő Mengelét, és ismerte a lakcímét is. A "halál angyalaként" hírhedtté vált náci orvos különösen szadista kísérleteket végzett a második világháború alatt zsidó és cigány foglyokon az auschwitzi megsemmisítő táborban, és részt vett utóbb gázkamrába küldött foglyok tízezreinek kiválasztásában.
Néhány nappal Eichmann elfogása előtt a Moszad akkori vezetője, Iszár Harel gyorsan tervet készíttetett Mengele elfogására és Izraelbe vitelére. "Én azonban elleneztem a tervet, mert attól tartottam, hogy Eichmann elfogása is meghiúsulhat (ha egyszerre akarják kézre keríteni mindkét háborús bűnöst)" - mondta Eitan.
Harel akkor úgy döntött, hogy Mengele elfogását későbbre halasztják, akkorra, amikor Eichmann már Izraelben lesz. "Mengele azonban eltűnt Buenos Airesből, és egy időre nyomát vesztettük. Kerestük Brazíliában és Paraguayban, és sikerült is rátalálnunk, sőt le is fényképeztük, elfogni azonban nem tudtuk" - tárta fel a régi akciók részleteit az egykori Moszad-tisztségviselő.
Mengele 1979-ben halt meg Brazíliában. 1992-ben DNS-vizsgálattal azonosították holttestét. (Két fiából vett DNS-mintákkal vetették egybe a tetemből vett DNS-mintát.) Eichmann azonban kézre került 1960 májusában. Izraeli ügynökök elfogták Argentínában, és titokban Izraelbe vitték, ahol egy bíróság halálra ítélte. 1962. május 31-én kivégezték.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap