Bútoráruház épül a koncentrációs táborra
2008. szeptember 17. 16:23
Heves tiltakozást és felháborodást váltott ki Olaszországban az a terv, hogy bútoráruházat építenének egy volt koncentrációs tábor helyén az Udine melletti Visco településen.
A szlovén határnál, 130 ezer négyzetméteren elterülő lágerban 3000 szláv foglyot, köztük 120 gyereket tartottak fogva az olasz fasiszták 1943-ban. Ahol egykor a deportáltak barakkjai voltak, most szánhúzó kutyákat képeznek ki. Korábban, 1966-ig az olasz hadsereg harckocsikat állomásoztatott a területen.
"A terület elhanyagolt, legalább egy részét el kell adni" - idézte Giuseppe Veterit, Visco alpolgármesterét szerdán a Corriere della Sera című milánói napilap. Az elképzelés ellen olasz történészek és szlovén civil szervezetek is tiltakoznak. Felemelte szavát a terület áruba bocsátása ellen az egyik legnagyobb élő szlovén írónak tartott Boris Pahor, a Nekropolisz szerzője is.
"Ennek a koncentrációs tábornak Olaszország határain túlmutató jelentősége van. Engem náci táborba deportáltak, és elmondhatom, hogy a németek elevenen tartják a tragédia emlékét" - mondta a 94 éves író, és hozzátette: ennek a szóban forgó olasz körzetben, Friuliban sem szabad másként lennie.
Nem titkolja felháborodását Ferruccio Tassini friuli történész sem, aki emlékhelyet alakítana ki az egykori láger területén. "A viscói koncentrációs tábort meg kell menteni. Senkinek nem fordulna meg a fejében, hogy bútoráruházat építsen Auschwitzban. Az egész Balkánról jönnek ide emberek, hogy felkeressék Viscót. Talán múzeumot lehetne létesíteni a területen" - vélekedett Tassini.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap