Feltárhatják a Brandenburgban meggyilkolt magyar zsidók tömegsírját
2008. október 20. 08:56 MTI
Elhárult az akadály a Brandenburgban a második világháború végén meggyilkolt magyar zsidók tömegsírjának feltárása elől. Az MTI értesülése szerint a brandenburgi fellebbviteli bíróságon pénteken ugyanis megállapodás jött létre a feltárást mindeddig megakadályozó telektulajdonos, illetve az azt szorgalmazó jamlitz-lieberosei hatóságok között.
Korábban
A megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra, de az MTI-t hivatalosan arról tájékoztatták, hogy a feltárás november vége után megkezdődhet. A tömegsír német történészek, illetve kutatók egybehangzó feltételezése szerint mintegy 700, a nácik által meggyilkolt magyar zsidó holttestét tartalmazza, s a legnagyobb, még feltáratlan tömegsír Németországban. A sírban lévő magyar zsidókat a nácik közvetlenül a háború vége előtt, 1945 februárjában gyilkolták meg. Brandenburg tartományban hosszú idő óta tart a vita a tömegsír körül, amelynek feltárását egy cottbusi bíróság első fokon még leállította. Az ítélet ellen több hatóság mellett Jamlitz-Lieberose község is fellebbezést nyújtott be.
A brandenburgi emlékhelyekkel foglalkozó alapítvány szerint a tömegsír egy 5000 négyzetméteres területen fekszik a brandenburgi Jamlitz településen, ahol annak idején, 1943 és 1945 között a sachsenhauseni koncentrációs táborhoz tartozó külső tábor volt. A lágerben mintegy 10 ezer zsidót tartottak fogva, 1945 elején azonban - a történészek szerint - felszámolták azt. A foglyok közül sokan már a táborban meghaltak, sokakat pedig Auschwitzba deportáltak.
Günter Morsch, a brandenburgi emlékhelyekkel foglalkozó alapítvány igazgatója szerint azonban 1342 beteg és mozgásképtelen fogoly a lágerben maradt, s őket az SS agyonlőtte. Az alapítvány kutatásai alapján az áldozatok elsősorban magyar, kisebb számban pedig lengyel zsidók voltak. Építőmunkások 1971 májusában egy kavicsbányában végzett munkálatok során bukkantak rá az első tömegsírra, ahol 577 magyar zsidó holtestét találtak meg. A jamlitz-lieberosei hatóságok még a 90-es évek közepén kezdtek hozzá a második tömegsír kereséséhez.
Az egykori koncentrációs tábor területén régóta családi házak állnak. Az egyik ház és a hozzá tartozó telek - ahol az alapítvány kutatásai szerint a még feltáratlan tömegsír található - egy bizonyos Hans-Jürgen H. tulajdona. Hans-Jürgen H. Bajorországba költözött, s a hatóságok minden törekvése ellenére mindeddig határozottan megtagadta annak engedélyezését, hogy a tulajdonában maradt telken feltárási munkálatokat kezdjenek. Arra hivatkozott, hogy az ásatások "csökkenthetik telkének értékét". A cottbusi bíróság májusban neki adott igazat, s a "tulajdonosi jogokra" hivatkozva elutasította a feltárások engedélyezését, míg a fellebbviteli tárgyalás pénteken kezdődött, s a bírósági megegyezéssel azonnal be is fejeződött.
A brandenburgi fellebbviteli bíróság szóvivője, Martine Schwonke nyomatékosan üdvözölte a tárgyalóteremben a felek, illetve ügyvédeik között született megegyezést. Hangsúlyozta, hogy a létrejött megállapodással lezárult az ügy "bírósági fejezete. Egyidejűleg megerősítette, hogy a tényleges feltárások a szükséges hatósági előkészületeket követően, november vége után kezdődnek meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap