Bronzkori aranykincs Bulgáriából
2008. október 21. 17:31 MTI
Bronzkori aranykincsre bukkantak a bolgár régészek a Szakar-hegység déli részén egy sírhalom - kurgán - feltárása során.
A csaknem három méter magas és 31 méter átmérőjű mesterséges domb, mint kiderült, két szakaszban épült: az elsőt az i.e. 2. évezred második felében, azaz a bronzkorban hozták létre, a másodikat pedig az i.sz. 2. évszázadban, a római korban - olvasható a News.bg. című bolgár hírportálon.
A bronzkorban terméskőből és agyagból megépítettek egy teraszt és erre került jóval később a döngölt padlójú, kvarckőből megépített 8 méter átmérőjű és 2 méter magas sírkamra. A létesítmény "földszintjén" hamvasztották el az elhunytat, földi maradványait pedig egy díszes agyagedénybe gyűjtötték, majd a kövek között szétszórták.
A bronzkori kincsek közül a régészek a legérdekesebbnek a másfél méteres nyakláncot tartják, amely 320 arany láncszemből áll. Az egykori ékszerkészítő váltakozva fűzte fel az apró kerek, 2 milliméteres és a nagyobb, árpaszem alakú, 7 milliméteres aranyszemeket. A leletek között egyebek között volt két orsó alakú, napmotívumokkal díszített aranytárgy, ezüstgyűrű, bronzkés és egy fenőkő. A feltárást irányító Boriszlav Boriszlavov régész szerint hasonló aranyleletek korábban csupán Krétáról kerültek elő.
Az aranytárgyak nagy száma és művészi kivitelezése azzal magyarázható, hogy a térség a Kis-Ázsiát, a Balkánt és Közép-Európát összekötő kereskedelmi útvonalak mentén feküdt, ám az ékszereket készíthették helyi mesteremberek is. Boriszlav Boriszlavov szerint a halomsír feltehetően egy igen magas rangú személy - uralkodó, vagy főpap végső nyughelye volt. A kurgán kultikus hellyé vált, amikor az i.sz. 2. évszázadban egy falu épült köréje. A sírt hatalmas kőtömbökkel vették körbe, tetejére földet halmoztak, majd három réteg kővel fedték be - ennek köszönhető, hogy a kurgán évezredeken keresztül érintetlen maradt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap