Látogathatóvá teszik a borjádi Petőfi-emlékhelyet
2008. október 23. 11:21 MTI
Felújítják a borjádi méhest, amely ismét méltó körülmények között fogadhatja majd a látogatókat. A Tolna megyei Kölesd önkormányzatának tulajdonában lévő műemlék arról nevezetes, hogy 1845-ben itt írta Petőfi Sándor A négyökrös szekér című versét.
A mindössze negyven négyzetméteres műemlék gazdasági épületen húsz-harminc éve végeztek utoljára állagmegóvást - jellemezte a méhes állapotát Berényi István, Kölesd polgármestere. Bár most is meg lehet nézni az épületben berendezett Petőfi-kiállítást, a felújítás után azt tervezik, hogy a nemrég megújult sárszentlőrinci Petőfi-házzal összekapcsolva lesz majd látogatható - tette hozzá a polgármester.
Ehhez a műemlék-felügyelet által előírt módon kell kijavítani a ház nádtetejét, tatarozni és megépíteni a csapadékvíz-elvezetőket. A költségvetés szerint körülbelül hárommillió forintra van szükség a rendbe hozatalhoz - mondta Berényi István. A 19. század eső felében épült méhes, amely az azóta már lebontott Sass-kúriához tartozott, önmagában is értékes, mivel kevés van belőle az országban - mondta Turányi Erzsébet, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Tolna megyei irodavezetője. Az épületnek az ad további jelentőséget, hogy 1845 őszén itt írta Petőfi Sándor A négyökrös szekér című versét.
Az irodalomtörténet úgy tartja számon, hogy a költő a Sass-fivérek - István és Károly - illetve húguk, Erzsike társaságában tette meg az utat Úzd és Borjád között a Pesthy család négyökrös fogatán. Ponori Thewrewk Aurél irodalomtörténész tanulmánya szerint az akkor 18 éves Sass Erzsike 1912-ben is azt állította, hogy szinte szó szerint megegyezik a vers szavaival mindaz, amit akkor a költő mondott.
A közeli, sárszentlőrinci Petőfi-emlékházat 2008 augusztusában újították fel. Petőfi itt 1831 és 1833 között a sárszentlőrinci algimnázium diákjaként lakott. Az emlékházban a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum jóvoltából összeállt egy új, interaktív kiállítási anyag is. A borjádi méhessel teljesebb lehetne a Tolna megyei irodalmi túraútvonal. Mint Péter Jánosné, a Tolna Megyei Turisztikai Kht. ügyvezetője elmondta: az útvonal része a szekszárdi Babits-ház, a bonyhádi Vörösmarty-emlékek, az Illyéshez kapcsolódó felsőrácegresi iskolamúzeum és a két Petőfi-emlékhely. A túra főleg iskolák körében népszerű, amelyek osztálykirándulásokat szerveznek Tolna megyébe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap