Nem került adásba a Hitleres vacsoracsata
2008. október 29. 08:25 MTI
A VRT flamand televízió úgy döntött, hogy a tiltakozások nyomán nem tűzi műsorra kedden a híres emberek kedvenc fogásairól szóló sorozatában a Hitler náci diktátor pisztrángeledeléről szóló gasztronómiai filmet.
A kulturális téren önállóságot élvező belgiumi országrész, Flandria tévécsatornája erről szóló közleményében kifejtette ugyan, hogy az adásból kitűnt volna, mennyire nem kedveli Jeroen Meus mesterszakács Hitlert és a nácizmust, de bejelentette, hogy tekintettel az előzőleg kibontakozott vitára, lemond a műsor sugárzásáról.
Jeroen Meus flamand konyhaművész sorozatában eddig az eredeti helyszíneket felkeresve bemutatta, hogyan készítette a néhai Jacques Brel a maga sült kagylóit, Freddy Mercury a currys csirkéjét, Salvador Dalí katalán langusztáját. Keddi műsorában az lett volna látható, miként fogja ki a mesterszakács előbb saját maga a pisztrángokat a bajor patakokban, majd miként készíti el Hitler berchtesgadeni sasfészkében "egy kegyetlen ember ételét".
Michael Freilich, az antwerpeni zsidó közösség lapjának főszerkesztője előzőleg azért tiltakozott nyilvánosan a sorozat e része ellen, mert véleménye szerint elfogadhatatlan ugyanúgy bemutatni egy olyan személyiséget, amilyen Hitler volt, mint bármilyen más ismert személyiséget, vagy "mint a nép egyszerű fiát."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap