Kéz a kézben fekszenek a legrégibb családi sírban
2008. november 18. 14:23 The Daily Mail
Németországi újkőkori sírokban olyan felnőttek és gyerekek csontjait találták meg, akik egymás kezét fogva voltak eltemetve.
Német és ausztrál tudósok DNS-vizsgálattal megállapították, hogy szülők és gyermekeik fekszenek a 4600 éves sírokban. Ez lehet a legrégibb emberi család, amelynek létét molekuláris biológiai eszközökkel bizonyították.
Négy sírban 13 ember maradványait találták meg. Két sírban kellően épek voltak a csontok a DNS-vizsgálathoz. Ebből kiderült, hogy az egyikben egy apa és anya fogja két fia kezét a sírban. Az anya 35 és 50 év között volt, és az akkori szokásnak megfelelőn bal oldalán, fejjel kelet felé feküdt a sírban. A 40-60 év közötti apa a jobboldalán, fejjel nyugatnak volt elhelyezve. A két szülővel szemben feküdt a két 4-8 éves fiú. A szokásnak megfelelően őket is úgy kellett volna elhelyezni, mint az apjukat, de a szabályt megszegték, valószínűleg azért, hogy a biológiai összetartozást kifejezzék.
A többi sír egyikében egy asszony és három gyerek fekszik, az egyik gyerek szemben a nővel, a másik kettő egymás felé fordítva. A DNS-vizsgálat szerint az arccal egymás felé fordulva fekvő gyerekek testvérek voltak, de nem a nő gyermekei. Feltételezik, hogy az asszony valamilyen rokonuk vagy a mostohájuk lehetett.
A kutatóknak egy őskori tragédia áldozataival van dolguk. Az egyik asszony csigolyái közé kő nyílhegy van fúródva. Egy másiknak és az egyik gyereknek is törések vannak a koponyáján. A halottak közül többnek sérülések láthatók az alkarján vagy a kezén. A kutatók szerint talán egy ellenséges törzs felelős a mészárlásért. A férfiak és a fiuk mellé kőbaltát temettek, a nők és a lányok állati fogakból készült nyakláncot viseltek.
A fogak elemzéséből a kutatók megállapították, hogy az asszonyok máshol töltötték gyerekkorukat, mint a férfiak és a gyerekek. Ebből az a következtetés adódik, hogy a nők a kor szokása szerint elhagyták családjukat, és a férjhez költöztek. Az ilyen tradíció fontos lehetett és elősegíthette a különböző közösségek közötti szívélyes viszony fenntartását.
Aki a halottakat eltemette, rokon vagy ismerős lehetett. A testek gondos elhelyezése alapján feltehető, hogy tudta, milyen rokoni viszonyban álltak egymással az áldozatok. Az eulaui sírleletekről az amerikai tudományos akadémia lapjában, a Proceedings Of The National Academy Of Sciencesben jelent meg tudományos beszámoló.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.