Tulipánok miatt omlott össze az első tőzsde
2008. december 20. 19:18
Egyik napról a másikra elúszott vagyonok, tönkrement befektetők, hoppon maradt spekulánsok. Nem a tegnapi újság címeiből idéztünk, hanem az 1637-es holland tulipánláz összeomlásának krónikáiból. Gazdasági válságok, majd egy kis karácsony-történet a Múlt-kor legújabb adásában.
A Múlt-kor legújabb műsorában az elmúlt századok legmélyebb, legpusztítóbb gazdasági összeomlásait idézzük fel. A modern pénz- és hitelrendszerekkel párhuzamosan egy újabb válságtípus is megjelent: a tőzsdekrach. A világ első tőzsdéje 1602-ben Amszterdamban nyílt meg, és alig harminc évvel később az első összeomlás is bekövetkezett – stílszerűen a tulipánpiacon. Ez annak is köszönhető, hogy a tulipán hagymája csak 7-12 év után kezd virágokat hajtani, és mindeközben határidős üzleteket lehetett kötni rá. Előfordult, hogy egy-egy hagyma naponta tízszer is gazdát cserélt, áruk pedig a tulipánmánia tetőzésekor ma közel 20 millió forintnak felelne meg.
Az adás másik felében azt láthatjuk, hogy a karácsonyfa akár a paradicsomi tudás fájának metaforája is lehet: a füzérek a paradicsomi kígyót, a kerek díszek pedig az almákat testesítik meg. A műsorból megtudhatjuk, hogy a keresztény karácsony időpontjának kiválasztása nem véletlenül esett a pogány napkultusz legfontosabb ünnepének dátumára. Rákosiék fenyőünnepet akartak csinálni Krisztus születésének napjából, ám a vallásos tartalom mindvégig megmaradt. A Kádár-korban jött a sorban állás a banánért, és az éjféli mise egyfajta tiltakozás volt a rendszer alapértékei ellen. Szent Miklósból ekkor Télapó lett, míg ma már nálunk is sokan gondolnak Jézuska helyett a potrohos Santa Claus piros köpenyére.
Karácsony-történet a Múlt-korban, péntek este 22:55-kor az m1-en.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap