Amikor a Duce megdorgálta a Führert
2008. december 28. 10:05 MTI
Arrigo Petacco olasz történész-újságíró A furcsa háború című könyvéhez keresett anyagot, amikor rábukkant egy levélre, amelyet Benito Mussolini írt 1940. január 3-án Adolf Hitlernek. Bár a Molotov-Ribbentrop paktum már érvényben volt, az iromány szerint az olasz közvélemény Finnország mellé állt, és nem támogatta a szovjet agressziót.
Mussolini a levélben méltatta "a kis bátor nemzet harcát a függetlenségért", a fő mondanivalója azonban az volt, hogy Hitler hibázott, amikor megkötötte a szovjetekkel az egyezményt.
"Hangsúlyozom, hogy még egy lépés Moszkva felé katasztrofális visszhangot válthat ki Olaszországban, ahol abszolút antibolsevista hangulat uralkodik. Oroszország idegen Európától és Németország feladata megvédeni Európát Ázsiától" - idéz a levélből a történész.
Petacco azt feltételezi, hogy Mussolini egyrészt megsértődött, amiért nem avatták be az egyezmény előkészületeibe, másrészt meg akarta zavarni a szovjet-német szövetséget azzal az elképzeléssel, hogy olaszok és németek együtt indulnak majd a Szovjetunió ellen. Hitler egyébként soha nem válaszolt a levélre, Mussolini pedig többé nem ragadtatta el magát szövetségese bírálatában - írta a Corriere della Sera című olasz lap.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05