Bordélyok és bögrecsárdák
2009. január 9. 10:18 The Daily Telegraph
Bögrecsárdát üzemeltettek otthonaikban a gazdagok az ókori Görögországban - véli egy angol kutató. Az ókori görög drámaírók igen érzékletesen ecsetelték az antik világ ivászati szokásait, ám mindmáig nem sikerült a régészeknek feltárniuk akár egyetlen korabeli "pubot" sem.
Korábban
Clare Kelly Blazeby, a Leeds-i Egyetem kutatója meggyőződése szerint ennek az az oka, hogy az ókori görögök otthonaikban üzemeltették a kocsmákat. Véleményét arra alapozza, hogy Görögország-szerte számos olyan a Kr. e. 475 és 323 közötti időszakból származó házat tártak fel, ahol ivókupák garmadájára bukkantak.
A szakértők a leletekből arra következtettek, hogy a házigazda tehetős lehetett, és rendszeresen megvendégelte a barátait. Ám Clare Kelly Blazeby véleménye szerint sokkal valószínűbb, hogy a háztulajdonosok bögrecsárdát üzemeltettek otthonaikban. Némely házban ugyanis több száz ivókupát találtak a régészek, ez pedig túl sok, akármilyen kiterjedt baráti körrel rendelkezzen is a tulajdonos. "Ez gyökeresen átalakítja a klasszikus görögországi ivászati szokásairól vallott elképzeléseinket" - hangsúlyozta Clare Kelly Blazeby, aki kutatásairól az Amerikai Régészeti Intézet januári közgyűlésén számol be Philadelphiában.
Allison Glazebrook, a kanadai Brock Egyetem kutatója ezen a konferencián viszont arról számol majd be, hogy némely magánház bordélyként működött, erről árulkodnak az otthonokban talált erotikus graffitik és tárgyak. "Ennek fényében egészen más szemmel nézünk majd az ókori Görögország gazdaságára, ahol az ipar, kereskedelem és a szolgáltatások jelentős része otthoni telephellyel működött" - hangsúlyozta Clare Kelly Blazeby.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.