Kommunista átverés volt a stewardess csodás megmenekülése
2009. január 9. 11:15
Vesna Vulovic légikisasszony ejtőernyő nélkül élte túl egy repülőgép lezuhanását jó tíz kilométeres magasságból 1972-ben - áll a Guinness Rekordok könyvében. Egy német újságíró kutatásai szerint azonban az annak idején világszerte ünnepelt "csoda" nem más, mint az egykori csehszlovák titkosszolgálat hamisítása.
Korábban
Peter Hornung-Andersen, az ARD prágai rádiótudósítója többéves kutatásainak eredményeit pénteken és szombaton ismerteti a német rádióban. Megállapításai szerint a JAT jugoszláv légitársaság DC-9-es utasszállító repülőgépe valóban lezuhant az észak-csehországi Srbska Kamenice falu fölött, az egykori NDK határának közelében, és az is megfelel a valóságnak, hogy a szerencsétlenséget egyedül a légikísérő élte túl.
Csakhogy: a repülőgép egyáltalán nem egy pokolgép felrobbanása miatt zuhant le, és - tíz kilométer helyett - csak néhány száz méterrel a föld felett tört szét - állítja Hornung-Andersen. Az ARD-tudósító titkosszolgálati iratokat tanulmányozott, valamint kortársakkal és szakértőkkel is beszélt. "Nagyon valószínű, hogy a repülőgépet a csehszlovák légierő tévedésből lelőtte, s hogy az incidenst eltusolja, találta ki a rekordmesét" - mondta.
"Meglepő, hogy a csehszlovák kommunista állambiztonságnak sikerült egy ilyen kalandos történetet világszerte elterjesztenie, anélkül, hogy Nyugaton bárki valaha is kétségeket fogalmazott volna meg a szerencsétlenség kimenetelét illetően" - fűzte hozzá. Mi több, a legutóbbi időkig arra is történtek kísérletek, hogy a légikisasszony életben maradását tudományosan megmagyarázzák.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap