A Stasi-iratok megsemmisítését akarta az egykori belügyminiszter
2009. január 13. 16:28 MTI
Az egykori NDK hírhedt állambiztonsági minisztériuma, a Stasi iratainak megsemmisítésére törekedett a két német állam egyesülésének idején Wolfgang Schäuble akkori belügyminiszter, aki mára megváltoztatta a véleményét.
Korábban
Mindezt a konzervatív német politikus egy kedden nyilvánosságra került interjúban ismerte be, utalva arra, hogy ezzel kapcsolatban nézeteltérései voltak Helmut Kohl akkori kancellárral is. Schäuble,- aki a jelenlegi Merkel-kormányban is a belügyminiszteri tisztséget tölti be - hangsúlyoztä akkoriban azon a véleményen volt, hogy a múlttal kapcsolatos vitáknak nem szabad terhelniük a jövőt, illetve az egykori NDK-hoz tartozott keleti tartományok újjáépítését.
A miniszter közvetve elismerte, hogy ma már másképp gondolkodik, s Angela Merkel kancellárral együtt azon az állásponton van, hogy a múlt feldolgozása elengedhetetlen. Ezt erősítette meg egyébként ugyancsak egy keddi interjúban Wolfgang Tiefensee, a keleti tartományok újjáépítéséért felelős miniszter is, egyebek között hangsúlyozvä csak annak az országnak van jövője, amelyik ismeri a múltját, s levonja a megfelelő tanulságokat abból.
Schäuble mostani nyilatkozatára utalva pedig Tiefensee kijelentette: a Stasi-iratok megsemmisítése csakis az akkori állambiztonsági minisztériummal együttműködőket, azaz a tetteseket védte volna az áldozatokkal szemben. A miniszter utalt arra is: az akkori dokumentumok ugyanakkor ma egyfajta tudományos "kincset" jelentenek, s számos nemzetközi kutatás alapjául szolgálnak.
Berlinben egyébként régóta tart a vita a Stasi megmaradt anyagait kezelő szövetségi hivatal, az úgynevezett Birthler-hatóság jövőjéről. Marianne Birthler, a hivatal vezetője ismételten szembeszállt a hatóságot is felügyelő Bernd Neumann kulturális államminiszter azon tervével, hogy "középtávon" oszlassák fel a hivatalt, s a Stasi tevékenységének vizsgálatát a későbbiekben a szövetségi, illetve tartományi archívumok, továbbá különböző alapítványok folytassák. A hivatal vezetője szerint vizsgálni kellene a jogi következményeket, továbbá azt, hogy a hatóság tevékenységének "szétdarabolása" általánosságban milyen hatással lenne az iratok feldolgozására.
Az egykori kelet-német polgárjogi aktivista, Marianne Birthler 2000 óta áll az 1990. januárban létrehozott hivatal élén. A német parlament egy korábbi döntése alapján a hatóság megbízatása 2019-ig szól. A Bundestag érvényben lévő határozata szerint azután kerülhetne sor arra, hogy az akták a szövetségi, illetve a tartományi archívumokba kerüljenek át, Bernd Neumann államminiszter ugyanakkor ennek felgyorsítása mellett van.
Az illetékes szövetségi hatóság archívumaiban mintegy 5,5 millió aktát tárolnak, amelyeket a volt kommunista állambiztonsági minisztérium 1950 és 1989 között "halmozott fel". Közöttük áldozatok és ügynökök aktái egyaránt szerepelnek, amiről a hatóság külön kimutatással rendelkezik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap