Megnyílnak a középkori olasz csatornák
2009. január 15. 15:41 Times Online
Olaszország a tervek szerint újra megnyitja középkori csatornahálózatait, amelyek segítségével a turisták egy 500 kilométeres vízi úton juthatnak majd el a Lago Maggiore partjaitól Milánón át Velencéig.
A mérnökök idén nyáron kezdik el a Lago Maggiore déli partjain ma is meglévő, Sesto Calende és Somma Lombardo közti nyolc kilométeres csatornahálózat felmérését és megtisztítását. A feladatért felelős Navigli Lombardi cég vezetője, Alessandro Meinardi szerint a projekt első szakaszának célja, hogy teljes egészében hajózhatóvá tegyék a 14. században közel 140 kilométeres vízi utat Locarno és Milánó között.
A helyreállított hálózat végül a Pó folyóig is eljut majd, így a hajóra szálló turisták Velence, Padova, Piacenza Cremona és Ferrara felé is elindulhatnak majd. Míg ezt az útvonalat a középkorban kereskedelemi szállítmányozásra használták, most az „olasz reneszánsz tájon suhanhatnak majd a látogatók”. A projekt a tervek szerint egymilliárd euróba kerül majd.
A milánói csatornahálózat első szakaszait a 12. században, bencés és ciszterci szerzetesek irányításával alkották meg, míg későbbi tervezésében a reneszánsz géniusz, Leonardo da Vinci is részt vett. A férfi akkor segített a vízi útvonal tervezésében és kivitelezésében, amikor befejezte Az utolsó vacsora freskóját a Santa Maria delle Grazie épületében. Francesco Rusconi Clerici milánói mérnök szerint az útvonal egyik szakaszát azért építették ki, hogy azzal Milánóba szállíthassák a Candogliában bányászott márványt, amelynek segítségével 1386 után sikerült felépíteni a gótikus dómot.
Meinardi szerint a csatornák az 1930-as évekre kerültek kritikus állapotba, amikor a szárazföldi és közúti szállítás szinte teljesen felváltotta a vízi kereskedelmi útvonalat. Később egyeseket földdel töltöttek fel, míg más szakaszai a különböző öntözések miatt épített gátak miatt száradtak ki. Egyes részeket később a turizmus miatt kitakarítottak: ez lett a sorsa a legrégibb, Naviglio Grande nevű szakasznak is, amelyet ma üzletek és kávézók szegélyeznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.