Párizsban született az anarchisták szimbóluma
2009. január 21. 13:02 MTI
Egy 1960-as évekbeli katalán anarchista ötlete volt a mozgalom világszerte ismert szimbóluma, a körbe fogott A betű - ez derült ki az "Egy szimbólum története és váratlan sikerei" című, fotókkal bőven illusztrált könyből, amely az Eleuthera olasz könyvkiadó gondozásában jelent meg.
Az albumból megtudható, hogy azok tévedtek, akik úgy gondolták: egy 19. századi francia szabadgondolkodó, bizonyos Pierre-Joseph Prudhon az ötletgazda, valamint azok is, akik szerint ez a jel volt látható annak a spanyol milicistának a sapkáján, aki azáltal vált ismertté, hogy megfestették Buenaventura Durruti köztársaságpárti vezető társaságában az 1936-39-es polgárháború idején. Ezek csupán városi legendák voltak - írta a Corriere della Sera című olasz lap, amely megszólaltatta az igazi szerzőt, Tomás Ibanezt, katalán menekültek anarchista fiát.
Ibanez elmondta, hogy 1964-ben Párizsban a körbe fogott A betűt javasolta szimbólumként a francia Fiatal Libertáriusoknak. A jelnek kezdetben nem volt sikere, más francia anarchista mozgalmak nem is vették át. Két évvel később a milánói testvérszervezet, a Liberális Ifjúság fogadta magáénak, innen terjedt el egész Olaszországban. De tovább akkor sem jutott. 1968 májusában például Párizsban, ahol pedig akkor erősen fellendült az anarchista mozgalom, szinte soha sem jelent meg.
Csak az 1970-es években kezdett a jelkép ma már nehezen felkutatható csatornákon keresztül szabadon közlekedni a világban. Először csak a szabadelvű világban, majd a legelképzelhetetlenebb körökben: a punkoknál, a művészetben - mindenekelőtt a graffitiken - a divatban, a reklámban egészen addig, míg az Eastpack amerikai cég is méltónak találta hátizsákjai márkájának. Ez utóbbi a jel varázserejét, de egyben a tömegfogyasztásra buzdító cégek falánkságát is bizonyítja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.