Dekódolták a legősibb angol szavakat
2009. február 27. 09:21 BBC News, Live Science, MTI
Számítógépes szimulációval fejtették meg brit kutatók a legősibb angol szavakat, amelyeket akár a kőkorszak embere is használhatott 20 ezer évvel ezelőtt.
Korábban
A feltételezett kőkorszaki szókincsben szerepelt az I , we, two, three, five, azaz az én, mi, kettő, három és öt. Az egy, vagyis a one csupán egy kissé fiatalabb. A kutatók azt is képesek megjósolni, hogy mely szavak tűnnek el az angolból: feltételezéseik szerint ez a squeeze, guts, stick, bad, dirty (kifacsarni, belek, bot, rossz, piszkos).
A Readingi Egyetem kutatóinak koncepciója szerint a szavak előfordulási gyakorisága összefüggésben van azzal, hogy milyen lassan változtak az idők folyamán. Ebből a logikából kiindulva, a legelterjedtebb szavak a legősibbek is egyben. Természetesen nem lehet pontosan megállapítani, hogy valójában milyen szavakat használtak húszezer évvel ezelőtt, mivel az írás mindössze öt évezrede fejlődött ki. A beszéd készségére a tudósok feltételezése szerint az ember 300 ezer évvel ezelőtt tett szert, miután kifejlődött a nyelvcsontja, s leereszkedett a gégéje.
A kutatók által kidolgozott modell a szavak változásának gyakorisági rátáját, valamint a rokon nyelveket elemzi, keresve a közös ősszavakat. Ennek segítségével egy olyan kétszáz szavas listát állítottak össze, amelyek nem függnek az adott népek kultúrájától, sem a technológiától, így feltételezhető, hogy olyan fogalmakat jelölnek, amelyek nem változtak az évezredek során különböző népeknél.
A rokon nyelvek esetében azt vizsgálták, hogy egy közös gyökerű szó mikor vált szét két nyelv esetében. Végső soron a tudósok egy olyan algoritmust dolgoztak ki, amelynek révén egy adott korhoz köthető szavak listája kapható. "Elég begépelni egy múltbéli vagy jövőbeni dátumot, s a számítógép összeállítja azon szavak listáját, amelyek megváltoznak, ha visszamegyünk vagy előreszaladunk az időben" - magyarázta Mark Pagel professzora. Mint hozzátette, e lista segítségével olyan társalgási kézikönyv állítható össze, amelynek az illető nagy hasznát venné, ha például Hódító Vilmossal (1028-1087) szeretne szóba elegyedni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap