Vásárhelyi tanyavilág Budapesten
2009. március 16. 09:14
A Hódmezővásárhely környéki tanyavilágról készült fotókat állítanak ki a Vajdahunyadvárban. Az érdeklődők március 19-től tizenegy fotográfus több mint 110 vásárhelyi tanyafelvételét láthatják a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tárlatán. A dokumentarista képek az elmúlt két év dél-alföldi tanyai viszonyait rögzítik.
Korábban
2006-ban a hódmezővásárhelyi fotószimpózium témáját a térségbeli tanyák adták. A fotós társadalom színe-java figyelte meg e kiveszőben és átalakulóban lévő vidéki világot. A vajdahunyadvári tanya-tárlaton Kresz Albert, Dozvald János, Dömötör Mihály, Eifert János, Fejér István, Gránitz Miklós, Horváth Dávid, Kunkovács László, Módos Gábor, Oravecz Attila és Siklós Péter képein keresztül kaphatnak impulzusokat a látogatók.
Az alkotók közül Kresz Albert a szimpóziumot követően is tovább folytatta a fotózást. A művésznek mindegyik évszakban sikerült megörökítenie a pusztulóban lévő tanyai élet különböző mozzanatait.
1945 előtt több mint 6 ezer tanya volt Hódmezővásárhely körül, mára néhány száz maradt. „Kresz Albert vásárhelyi tanyafotói a társadalom változási folyamatainak utolsó pillanatait szociográfiai és művészi erővel fogták össze. A művész valamennyi fényképénél Tanya-Golgota lábánál állunk. A kereszt már üres, mégis térdre kényszerülünk, de tekintetünket fölfelé fordítjuk, mert tudjuk, hogy egyszer, ha leapad a pusztító ár, ennél jobb világ jöhet” - mondja a tanyafotói kapcsán Szenti Tibor néprajzkutató, aki március 19-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor nyitja meg a vásárhelyi tanyák világát bemutató kiállítást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap