Világháborús emlékpontot avattak Pákozdon
2009. május 9. 16:48 MTI
A 20. századi világháborúk emlékpontját avatták fel pénteken a pákozdi Katonai Emlékhelyen; az emlékpont a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezetének kezdeményezésére, széleskörű összefogás eredményeként valósult meg.
Korábban
Az emlékponton állították fel Benedek György Munkácsy-díjas szobrászművésznek a magyar katonák hősiességét, áldozatvállalását, szenvedéseit jelképező, a budapesti katonai műszaki főiskoláról Pákozdra helyezett bronzszobrát.
Az I. világháborúban részt vett katonák - köztük a székesfehérvári 17. ezred - harcosai - mindennapjainak felidézésére egy rekonstruált, rönkfából készült épületet állítottak fel, amelyben óvóhely és dioráma ad képet a hadszíntéri életről. A II. világháborúra emlékeztetve pedig az egykori védelmi vonalként szolgáló Margit-vonal Mészeg-hegyi szakasztámpontjának 158 méteres lövészárkát alakították ki, valamint fotók, magyarázó tablók segítésével mutatják be a harcoló katonák életét.
Az emlékpont avatása alkalmából Tömböl László vezérezredes, vezérkari főnök hangsúlyozta: az emlékhely létrehozása jól példázza a civil támogatást, amelyet a Magyar Honvédség egyre inkább tapasztalhat. Felhívta a figyelmet arra: az európai béke napján nemcsak a II. világháború befejezésére emlékezünk, hanem az európaiság eszméjét, azt a több évszázada született európai gondolatot, törekvést is felidézzük, hogy az ellenségeskedést, a háborúkat meg lehet és meg is kell előzni a kontinensen.
Ennek egyetlen útját a szembenállás helyett az egyetértés, az egység megteremtésében látták a nagy gondolkodók és politikusok - tette hozzá. Az európai integrációs folyamat mostanra biztosítékává és őrzőjévé vált a tartós békének és biztonságnak nemcsak Európában, hanem azon túl is. A NATO és az Európai Unió tagállamai összefogásuknak és erejüknek köszönhetően jelentős hatást gyakorolnak a világon még meglevő válságövezetek folyamataira - mondta.
A vezérkari főnök rámutatott: a hazaszeretet, a katonai hagyományok őrzése a történelemből táplálkozik, de "nem a múltba réved", hanem a mához szóló üzenete van. A mai korszerű honvédség katonái - akik helyt állnak itthon és külföldön egyaránt - abból a hitből és meggyőződésből szolgálnak, hogy méltó utódai a tiszteletreméltó elődöknek.
Warvasovszky Tihamér, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezetének elnöke emlékeztetett rá, hogy a Katonai Emlékhely kialakítását - amely 2010 márciusára fejeződik be teljesen - az Európai Unió is támogatja. Mint mondta, a baráti kör székesfehérvári szervezetének újabb kezdeményezése valósul meg, május 29-én felavatják az isonzói baráti kör támogatásával épülő doberdói kápolnát. Az avatóünnepség végén a résztvevők megkoszorúzták a két katonát ábrázoló szobrot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap