A civilek felé is nyitnak a műemlékvédők
2009. május 12. 10:49 Kovács Olivér
Tisztújítást tartott az ICOMOS nemzetközi műemlékvédő szervezet magyar nemzeti bizottsága. A szakmai testület elnöke ismét Nagy Gergely lett, a főtitkári székbe Fejérdy Tamás, a nemzetközi ICOMOS volt európai alelnöke került.
Korábban
Az új főtitkár tolmácsolta a szakmai civil szervezetnek a Közgyűlés során is markánsan megjelenő álláspontját, amely szerint növelni kell a nemzeti bizottság súlyát a nemzetközi életben és itthon pedig nyitni kell a társadalom szélesebb rétegei felé is. Fejérdy Tamás hangsúlyozta: a Nemzeti Bizottságon belül - mind az új vezetést, mind a tagság egészét illetően - egyetértés van abban, hogy fokozni kell az itthoni szervezetben a szakbizottságok munkáját, s így ezzel is megalapozni a jelenlétet a nemzetközi ICOMOS hasonló célú bizottságaiban.
Az ICOMOS-t – a műemlékvédelem hivatásos művelőinek többségéhez hasonlóan - gyakorta éri az a vád, hogy ortodox szerepet játszik a műemlékvédelemben és nézeteinek egy részét – úgymond – meghaladta az idő. Általában az úgynevezett Velencei Charta céljaihoz való ragaszkodást szokás emlegetni, abból is kiemelve a „rekonstrukció tilalmát”: nevezetesen hogy a már elpusztult műemléki részleteket nem szabad eredeti formájukban visszaépíteni.
Fejérdy Tamás szerint azonban a Charta szövegének felszínes értelmezésénél jelentősen bonyolultabb a helyzet, hiszen az továbbra is fennáll, hogy a műemléki rekonstrukciónál el kell kerülni a hamisítást (vagyis, hogy ne lehessen észrevenni a különbséget az eredeti és az „utángyártott” között), azonban a bemutatás élményszerűségére mindenképpen törekedni kell. „Valószínűleg nincs két ugyanolyan eset, műemléki rekonstrukció, vagyis mindenkor egyedileg kell mérlegelni” – véli az új főtitkár. Az ICOMOS, miközben ragaszkodik a már elért eredményekhez, korántsem kezeli mereven a műemlék-restaurálásokkal kapcsolatos kérdéseket: elméleti és gyakorlati munkájában mindig újabb válaszokat keres az új kihívásokra.
Az ICOMOS magyar nemzeti bizottsága a nemzetközi szakmai súly növelése mellett nyitni szeretne a társadalom, az örökségünk megvédése iránt fogékony emberek felé is. „Szeretnénk jobban megismertetni a nézeteinket, a szakmai munkánkat a társadalommal, partnerként és nem okítóként (még kevésbé kioktatóként) megjelenni a közéletben” – mondta Fejérdy Tamás. A főtitkár szerint egyenrangú felek eszmecseréi keretében lehet hozzásegíteni az embereket ahhoz, hogy magukénak tudják és érezzék, miért fontos az épített örökség megőrzése.
Az ICOMOS MNB megújult vezetése Nagy Gergely elnökletével ezután fogja kidolgoznia következő három évre szóló szakmai programot, amelyben várhatóan helyet kap az a korábbi törekvés is, amely szerint konkrét esetekben is megpróbálnak tanáccsal szolgálni a hozzájuk fordulóknak.
További részletek a műemlékem.hu cikkében
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.