Polírozzák Stonehenge köveit
2009. május 15. 09:25 The Daily Mail
A brit kormányzat a hét közepén jelentette be, hogy egy nagyszabású, 25 millió fontos (8 milliárd forintos) projekt keretében új életet lehelnek Stonehenge környékébe, és lezárják a közelében elhaladó főutat is.
Korábban
Barbara Follett kulturális, és Lord Adonis brit szállítási miniszterek, a Stonehenge-et felügyelőt testület vezetői szerint a helyszín eddig nem volt alkalmas a turisták fogadására. A kőkörtől 2,5 kilométerre megépülő új látogatóközpontban a tervek szerint évente 800 ezer turistát fogadnak majd, és a beruházás keretében lezárják majd az A344-es út közeli szakaszát is.
A most bejelentett nagyszabású beruházás azért is érdekes, mert a korábbi, még 2000-ben jóváhagyott tervek szerint a közeli főutat egy alagútban vezették volna el a neolitikus halálközpont alatt, ám mivel mindez a 2007-es számítások szerint a közeli látogatóközponttal 500 millió fontba került volna, a beruházást leállították.
A mostani fejlesztés bejelentése azonban nem jelenti a megvalósítást: a finanszírozást egyesek egy ppp-konstrukcióban képzelik el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.