Avantgárd képekkel kínozták a trockistákat
2009. május 27. 08:07 MTI
A spanyol polgárháború alatt, 1938-ban a barcelonai Vallmajor utcai katolikus templomban a kommunisták felállítottak egy pszichológiai kínzásra szánt cellát, hogy idezárják ellenfeleiket, a trockistákat és az anarchistákat.
Korábban
A cella egy két méter magas, másfél méter széles és két méter hosszú helyiség volt. Padlózata különböző magasságokban kiálló téglákból állt, hogy nehezítsék a foglyok járkálását. A helyiségben lévő két bútor felülete 20 fokos szögben lejtett, hogy ne lehessen rajtuk rendesen pihenni. A falak olyan mértani motívumokkal voltak kifestve, amelyek a két világháború közötti európai avantgárd művészek, Kandinszkij és Mondrian műveire emlékeztettek.
A cella eredetijét egy Alphonse Laurencic nevű francia festő tervezte, reprodukciója azonban jelenleg a Burgos közelében lévő Silos bencés kolostorában tekinthető meg szeptember 17-ig. A morbid helyiség Pedro G. Romero művész Archivo F.X. című kiállítássorozatának része. Romero 10 év óta gyűjti azokat a tárgyakat, amelyek Spanyolországban 1845 és 1945 között a vallásellenességet fejezték ki. A kiállításon láthatók például a manlleui szövetkezeti betegsegélyző pénztárnak azok a pénzérméi, amelyeket a polgárháború idején az anarchista kommunális bizottság hozott forgalomba, miután minden egyes darabjáról letörölték az uralmuk előtt veretett fizető eszközökről a "katolikus" szót.
Ott van az csonk is, amellyel Santiago Matamoro (Mórölő Szent Jakab) lovának lábánál fekvő muzulmánt helyettesítették. Szent Jakab szobrát azonban a helyi püspöki hivatal és a püspöki konferencia nem engedte a kiállításon szerepelni. Romero fontosnak tartotta elmondani, hogy nem azért foglalkozik a képrombolást illusztráló tárgyak gyűjtésével, mert maga is képromboló, csak érdekli a téma, mivel úgy gondolja, hogy a képrombolók a nekik nem tetsző szimbólumok rombolásával maguk is fetisisták voltak, hisz közvetve, tettükkel elismerték azoknak mágikus erejét.
Az Archivo F.X. újabb szerzeményei júniusban a velencei Biennálé katalán pavilonjában lesznek láthatóak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap