Nem ünnepelhetnek Gdanskban a lengyelek
2009. június 3. 10:29 The Daily Telegraph
Lengyelország elköltözteti az ország első szabad választásainak 20. évfordulója alkalmából szervezendő ünnepségsorozatot a Szolidaritás, és egyben a kelet-európai demokrácia bölcsőjének is tartott hajógyárból. Paradox módon ezzel épp a Szolidaritás tüntetéseitől óvnák meg a rendezvényeket.
Korábban
A bejelentés szerint az egykori eseményeket azért nem ünnepelhetik majd Gdanskban, mert azokat a „Szolidaritás szakszervezet erőszakos tüntetői zavarhatják meg”. A hajógyár egyébként a rendszerváltás egyik szimbóluma: az ott megszülető szakszervezeti mozgalom jelentős szerepet játszott a rendszerváltás folyamatának katalizálásában, és ennek hatására írták ki az első demokratikus választásokat a keleti blokk országaiban.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök azonban úgy döntött, hogy a június 4-i ünnepségekre nem Gdanskban, hanem az ország másik részén, Krakkóban kerítenek sort. Szerinte ugyanis a Szolidaritás saját politikai céljaira használná fel a rendezvényeket. Az egykori szakszervezet képviselői ugyanis többször kritizálták a kormányzatot, mert szerintük az rosszul kezeli a gazdasági válságot, és Tusk nagyon sokat tanulhatna tőlük, ahogy a lengyeleket a posztkommunista átmenet zűrzavaros éveiben vezették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap