NDK-s találkozót tartottak Balatonlellén
2009. június 7. 10:41 MTI
Több mint ötszázan gyűltek össze a vasárnapig tartó, hétvégi balatonlellei múltidéző, időutazó NDK-s találkozón azok közül, akik 1967 és 1983 között egy államközi szerződés keretében az egykori Kelet-Németországban, a Német Demokratikus Köztársaságban dolgoztak évekig.
Korábban
A szombati megnyitón az éneklő, egyen-pólókat viselő résztvevők retro kiállítást rendeztek régi tárgyaikból. A programsorozat részeként az MZ klub Hungary motorosai vonultak fel egy Trabanttal a találkozónak otthont adó Hotel Lelle körül, akiket olykor egy NDK-s rendőrnek öltözött férfi igazoltatott a nézőközönség nagy derültségére. A szervezők a szálloda előtt a magyar zászló mellé felhúzták az NDK volt lobogóját.
A becslések szerint 35-40 ezer magyar fiatal dolgozott az egykori NDK-ban egy hajdani államközi szerződésnek köszönhetően, akik között minden várakozást felülmúló érdeklődés mutatkozik a közös nosztalgiázás iránt - derült ki Zsebényi József, az idén megalapított NDK-s magyarok Egyesületének elnökének beszámolójából. A szerveződés 2007-ben kezdődött az ndk.hu közösségi portál beindításával, amelynek már több mint 1600 tagja van. A lellei a volt NDK-s magyarok második országos találkozója.
Az NDK-ban nevelőként éveket eltöltő Zsebényi József szerint az internet tette lehetővé a régi közösségek felélesztését. Akad több olyan baráti társaság is, akik a találkozókon kívül is évtizedek óta összejárnak, mert összekovácsolta őket, hogy szoros egymásrautaltságban töltötték el a legszebb fiatal éveik egy részét - mondta az egyesületi elnök.
A találkozóra meginvitált nyugdíjintézeti szakember arról nyújt tájékoztatást a résztvevőknek, hogy miként számítják be a nyugdíjba az NDK-ban töltött éveket. A program része lesz a berlini fal leomlásáról készült film megtekintése, valamint beszélgetés Bedő Iván újságíróval, aki annak idején a rádió tudósítójaként dolgozott Berlinben.
Az NDK-s magyarok Egyesülete azt tervezi, hogy levéltári kutatásokba kezd annak kiderítésére, hova és mennyi magyar fiatalt küldtek ki annak idején 3-3 éves szerződésekkel, és mi lett azokkal a kelet-németekkel, akik az államközi szerződés értelmében Magyarországon dolgoztak évekig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap