Környezetvédő Woodstock készül New Yorkban
2009. június 7. 11:58 MTI
Nagy koncertet terveznek a környezetvédelem jegyében az 1969-es woodstocki fesztivál 40. évfordulójára szeptemberben. Déltől éjfélig szólna a zene a Central Park szívében a több száz ezer rajongó előtt, biodízel generátorokkal, szél- és napturbinákkal, biotermékekkel, újrafelhasznált papírral, metrókártyával - és teljesen ingyenesen.
Korábban
Elképzelhető azonban, hogy a 64 éves Michael Langnek és az 55 éves Joel Rosenmannek, az első, legendás Woodstock két úttörő támogatójának álma mégsem valósul meg. Hiányzik ugyanis hozzá a pénz és az önkormányzat engedélye. "Csak olyan zöld szponzorokat akarunk, mint a Volkswagen vagy a Fiat-Chrysler. Az esemény 8 millió dollárba kerülne, ám elég lenne összeszedni csak 4-5 milliót is" - mondják. Az időpontot úgy akarják meghirdetni, hogy az egybeessen a szeptemberi klímahéttel, amelyet az ENSZ rendez a decemberi koppenhágai nemzetközi konferencia előkészítésére.
Egyes amerikai lapok szerint az igazi akadály a növekvő ellentét Lang és Rosenman között, akik a Woodstock Venturesön keresztül a védjegy tulajdonosai. "Én szabadgondolkodó és kreatív ember vagyok, Rosenman pedig üzletember" - nyilatkozta Lang. Rosenman szerint az egész csak a média pletykája, ami abból fakad, hogy 40 évvel ezelőtt főleg Lang adott interjút, következésképpen inkább ő volt előtérben. Tény azonban, hogy a fotósoknak nehezen sikerült róluk közös képet készíteniük. A sajtó szerint nem értenek egyet abban, hogy élő vagy online legyen-e a koncert; nincs közöttük egyetértés arról, hogy elhalasszák-e, míg javul a gazdasági helyzet vagy mégis most vágjanak bele; nem tudják eldönteni, hogy a régi vagy a mostani bandákat hívják-e meg, mint ahogy vitatkoznak arról is, hogy városban vagy vidéken rendezzék-e meg.
Komplikálja a dolgot, hogy Lang megjelentetett egy könyvet The Road To Woodstock (Út Woodstockba) címmel, amelyben kiteregeti régi vitáikat. Rosenmant azért is bírálja benne, mert 1969-ben nem akart stúdióba befektetni Woodstockban. Hagyta, hogy az ötletet elorozza tőle Albert Grossman, Bob Dylan volt menedzsere, aki később ragyogó felvételeket készített ott többek között Joan Baezzel, a Rolling Stonesszal és az R.E.M.-mel.
A woodstock-i megemlékezések szervezése közben máshol is folyik. A Bethel Woodstock Center For The Arts, ahol 1969-ben megtartották a fesztivált, miután Woodstock városi tanácsa az utolsó pillanatban megtagadta az engedélyt, bejelentette, hogy emlékkoncertet tart augusztus 15-én, ahová régi együtteseket is meghívnak.
Az évfordulót számos más helyen is megünneplik az országban. Turnéra indul ez alkalomból a Heroes of Woodstock a Jefferson Starshippal és Melanieval. Vetítik Ang Lee Taking Woodstock (Woodstock bevétele) című filmjét, és megjelenik a témáról egy tucatnyi könyv. A Target áruház Summer of Love jelszóval, a koncert eredeti logójával, a gitárnyakon ülő fehér galambbal díszített törülközőket és fürdőruhákat dob piacra.
Lang és Rosenman egy dologban azonban egyetértenek: eretnekségnek tartanák, ha profitért szerveznék meg a születésnapi fesztivált. "Woodstock igazi jelentősége világos mindkettőnk és milliók számára: bizonyítéka annak, hogy tegnap is, ma is lehetséges egy békésebb, igazságosabb és emberszeretőbb világ" - fogalmazta meg Lang a Corriere della Serának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.