Saját múltját is meghamisította Hitler rendezőnője
2009. június 15. 15:29
Az ambiciózus és törtető Leni Riefenstahl nevét mára mindenki ismeri: a nő ugyanis Hitler kegyenceként rendezhetett filmet a nürnbergi náci seregszemléből, Az akarat diadala címmel, majd készíthette el az 1936-os berlini olimpia dokumentum-reklámfilmjeit. Életrajzából azonban kiderül, hogy többször próbálta meghamisítani saját múltját is.
Korábban
„Százegy esztendősen halt meg: alig három évvel élte túl a XX. századot, amelynek hajnalán született, s amelynek démoni természetét nemcsak ábrázolta, hanem személyiségével, életsorsával meg is testesítette.” "Ki volt ez a százegy évet megélt asszonyság? - kérdezi a magyar kiadáshoz írt utószavában Báron György. "Zseniális dokumentumfilmes? Ördögi pártpropagandista? Megalkuvó kurzusművész? Hithű náci? Életművész, aki minden rendszerben a felszínre küzdötte magát, s erejével, vitalitásával még ellenfelei csodálatát is kivívta? A modern történelem legsátánibb tömeggyilkosainak barátja, cinkosa, tettestársa?"
A szakszerű, forráskritikai alapon megírt életrajz elején megtudhatjuk, hogy Leni fiatalkori álmai egy sérülés miatt értek véget: az arrogáns és akarnok, szexuálisan túlfűtött nő ekkor fordult a tánctól a színjátszás és a filmek világa felé. A húszas évek végére már a német játékfilmek sztárjaként szerepelt, ezekben szépsége és atlétikussága egyaránt kibontakozhatott. Folyamatosan ébredt öntudatra: akaratos nőként maga mellé gyenge férfiakat válogatva indult meg szakmai karrierjén.
Balázs Bélával közösen készített Kék fény című filmje - amely után már letagadta a zsidó származású rendezőt-forgatókönyvírót - után rajongói között tarthatta számon Adolf Hitlert is, aki 1932 tavaszán a Balti-tenger partjára is meghívta üdülni. Riefenstahl emlékezete szerint a parti séta közben Hitler ígéretet tett: hatalomra kerülése esetén propagandafilmek készítésére kap megbízatást. Az ígéretet a náci vezető beváltotta: 1936-ban Hitler unszolására Riefenstahl filmesítette meg a berlini olimpiai játékokat, amelyet egyértelműen arra használtak fel, hogy a náci rendszert kedvező színben tüntethessék fel a nemzetközi közvélemény előtt.
Steven Bach alapos kutatómunkára támaszkodó életrajza felsorakoztatja Riefenstahl számos fejezetből álló életének könyörtelen tényeit: hogy szenvedélyes híve lett Hitlernek, miután elolvasta a Mein Kampf-ot; hogy több náci vezér egyengette karrierjének útját; hogy szemtanúja volt lengyel zsidók lemészárlásának, bármilyen hévvel tagadta is később; és hogy ingyen statisztálásra kényszerített koncentrációs táborokból kiválogatott romákat.
A háború után egyértelműen a vesztes náci rendszer szekértolóinak táborába sorolódott. Bár mindig is tagadta, hogy a náci part tagja lett volna, kétszer bíróság előtt is színt kellett vallania arról, mennyire hidegen is hagyta a politika. A háború után önmagát újra kitalálva fotósként kezdett új és szintén sikeresnek bizonyuló pályát, amikor Szudánban "felfedezte" a nubákat, azután pedig a tenger mélyének élővilágát fényképezte - és közben mindent elkövetett, hogy elperelje az örökséget testvére gyerekeitől.
Szépségénél és tehetségénél csak ambíciója és alkalmazkodóképessége volt nagyobb. A szépség megszállottjaként magyarul is megjelent önéletrajzában ugyanúgy kozmetikázta élettörténetét, ahogyan filmjeiben a náci Németország szörnyű valóságát. Steven Bach most elfogulatlanul és pontosan mutatja be Leni Riefenstahlt és munkásságát, a korszakot, amelyben élt, és a kiemelkedő művészeket, akikkel együtt dolgozott, s akik véleménye sokszor igencsak ellentmondásos volt a nővel kapcsolatban. Leni hatása ugyanis elsöprő lehetett: Bach könyve szerint még 98 éves korában is olyan kisugárzása volt, mint 21 évesen, a berlini színpadokon lehetett.
A fordítást szakmai szempontból Báron György (film) és Kalakán László (történelem) nézték át, míg a Lenit értékelő, és a könyvet méltóképp lezáró utószót Báron György írta.
Bach, Steven: Leni. Leni Riefenstahl élete és munkássága. Ford.: Szántó Judit, Európa Kvk., Bp., 2008. 564 o. 4000 Ft
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap