A szovjetek tudtak a készülő náci támadásról
2009. június 24. 15:23 MTI
A szovjet hírszerzés részletesen tájékoztatta a korabeli moszkvai vezetést a hitleri Németországnak a Szovjetunió ellen készülő támadásáról, sőt az első katonai csapás tervezett időpontjáról is tudomást szerzett - derül ki az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat (SzVR) titkosítás alól feloldott levéltári irataiból.
Korábban
Az iratok szerint a szovjet hírszerzés legértékesebb berlini hírforrása, Willy Lehmann német rendőrtiszt 1941. június 19-én közölte a szovjet titkosszolgálat berlini rezidentúrájával, hogy Adolf Hitler náci diktátor végleges elhatározásra jutott: megtámadja a Szovjetuniót. A szovjet hírszerzéssel Breitenbach fedőnéven együttműködő Lehmann azt is tudatta, hogy a német hadseregnek kiadták a parancsot, hogy 1941. június 22-én hajnali három órakor támadja meg a Szovjetuniót. Az információt még 19-én este továbbították Moszkvába.
Lehmann 1911-ben közrendőrként kezdte pályafutását a berlini rendőrségen, de korán megnyilvánuló tehetsége miatt rövidesen áthelyezték a kémelhárító osztályhoz. Az első világháború alatt szakavatott elhárító tisztnek bizonyult. A szovjet hírszerzéssel 1929-ben kezdett együttműködni, ideológiai megfontolásokból. Az SzVR képviselői megjegyezték: Lehmann jelentős számú eredeti dokumentumot és jelentést adott át a berlini szovjet hírszerzőknek. Ezek a német politikai rendőrség, a Gestapo, valamint a háborús időkbeli német hírszerzés és kémelhárítás, az Abwehr felépítését, személyi állományát és tevékenységét írták le.
A Gestapo-táviratok megszerzése segítette a szovjet rejtjelezőket a német kódok megismerésében. "Breitenbach" a német hadiiparról is fontos iratokat adott át, új tüzérségi fegyverek, páncélozott járművek, gránátvetők (műszaki) leírását. A német tiszt azonban lelepleződött, s 1942 decemberében a Gestapo épületében kivégezték.
A korszakot tanulmányozó történész, Teodor Gladkov érdekességként megjegyezte: Lehmannak semmi köze a Julian Szemjonov regénye alapján 1973-ban forgatott, kultikussá vált A tavasz tizenhét pillanata című filmhez, amelyben Vjacseszlav Tyihonov alakította a zseniális orosz kém, Max Otto von Stirlitz Standartenführer - Makszim Makszimovics Iszajev őrnagy - szerepét. Ez utóbbi a szovjet hírszerző általános irodalmi alakját jelenti, Lehmann ráadásul német nemzetiségű volt, míg a filmvásznon látható Stirlitz szovjet - tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap