Az éneklő munkásőröktől Sztálin rabjáig
2009. április 5. 22:21
Sztálin rabja voltam! Ez a címe annak az 1952-ben az Egyesült Államokban kiadott népszerű könyvnek, melynek szerzőjét 1949-ben tartóztatta le az ÁVH, és akinek életét a Múlt-kor legújabb adásában mutatjuk be.
Sokan a munkáspárt vasöklének, mások egyszerűen csak operetthadseregnek tekintették a munkásőrséget, amelyet 1957-ben hoztak létre. A kezdeti 20 ezres tagságból a '80-as évek végére már egy 60 ezer fős testület lett, amelyet bár soha nem vetették be, mégis jelentős szerepet játszott a puha diktatúra fenntartásában. Bemutatjuk a fegyveres testület kórusát is, amely egyik pillanatban még kommunista indulókat, másik pillanatban már egyházi dalokat énekelt a Vatikánban.
Akiért még a Szent Koronát is visszakövetelték Rákosi Mátyásék - ő volt Rober A. Vogeler, egy amerikai mérnök-üzletember, aki 1949 végén New York-i otthona helyett az Andrássy út 60-ba került. Vogeler, akit a magyar sajtó imperialista kémnek nevezett, üzletemberként érkezett Magyarországra, sorsát azonban megpecsételte a hidegháború szeszélye és a koncepciós per, amelynek harmadrendű vádlottja lett. Korántsem volt biztos az ügy végkimenetele, 1951 tavaszán Vogeler mégis hazatérhetett. Igaztalan vádak, gyilkosság és remény, egy amerikai története az Andrássy út 60-ból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap