Megkerültek a Holdraszállás elveszett felvételei
2009. július 2. 08:28
Éppen időben: a közelgő 40 éves évforduló előtt alig pár héttel a NASA szakemberei végre megtalálták az Apollo-11 küldetéséről sugárzott eredeti videofelvételeket.
Korábban
Ha mindez igaz, akkor a nagyfelbontású adáskazetták segítségével végre akár teljesen új részleteket is megtudhatunk majd Neil Armstrong és Buzz Aldrin küldetéséről.
A felvételek felkutatásának igénye akkor merült fel, amikor elhatározták a különösen értékes, űrkutatással kapcsolatos filmek digitalizálását. Bár a szakértőknek rendelkezésére áll a korabeli televíziós felvétel, annak minősége kritikán aluli. Mindez persze érthető is, hiszen azt a képet egy fekete-fehér monitorra irányított kamera készítette. A monitoron látható kép minőségét a tévében látott felvétel pedig csak úgy adja vissza, mint egy fényképről készült fénykép.
Az űrhajósok eredetileg egy nagyfelbontású felvételt sugároztak a Földre, amit csak a kaliforniai Goldstone-ban, az ausztráliai Honeysuckle Creek-ben, illetve a szintén ausztráliai CSIRO Parkes vevőállomás személyzete láthatott. Ez azonban sokat veszített eredeti részletességéből, mert az asztronauták 10 képkocka/másodperc sebességgel sugározták az adást, amit aztán a tévés bemutatáshoz 60 képkocka/másodpercre kellett konvertálni az állomásoknak, akik aztán ezt továbbították Houstonnak. "Amit a világnak közvetítettünk fele olyan jó sem volt, mint amit kaptunk" - mondja John Sarkissian, a CSIRO Parkes Obszervatórium kutatója.
Bár a képek egy normál tévéadásnál is rosszabb minőségűek voltak, digitálisan felújítva azonban a mai videofelvételeknél is jobb minőségűek lennének. Tudósok és NASA-veteránok egy csoportja éppen ezért megkezdte a NASA-archívumok szisztematikus átfésülését. A NASA szóvivője szerint lehetséges, hogy a felvételek megtalálása sem vezetne eredményre, mert ennyi idő elteltével a mágnesszalagok is károsodhattak.
A szakemberek ezzel együtt az Apollo-program több más fontos felvételét is felfedezték a nyugat-ausztráliai Perth egyetemének alagsorában. A NASA az ott fellelt video tekercsek átnézésekor fedezte fel az eredeti Apollo-11-es nyersanyagot is. A pontos részletekről azonban egyelőre ők sem voltak hajlandóak beszámolni, így a hivatalos bejelentés valószínűleg a közelgő évforduló alkalmából következik majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap