Messiásokról rendez tárlatot a Modem
2009. július 8. 09:24
A MODEM augusztus közepén megnyíló, legújabb tárlata a nyugati ember megváltásról szerzett tapasztalatáról szól, témája pedig egy olyan kérdés, amely a romantika óta megkerülhetetlen a művészetben: Megváltható-e a világ?
Korábban
A kiállítás a messianizmus és a megváltás vallásos, illetőleg profán tapasztalatát jár körül a nyugati kultúrában. A tárlat nem kronologikus rendben kívánja bemutatni a témát, s nem akar semmilyen történeti, teológiai vagy pszichológiai nézőpont illusztrációja lenni - áll a múzeum közleményében. A modern és kortárs vizuális művészeti alkotásokban megjelenő árnyalt közelítéseket, katartikus elbeszéléseket olyan új összefüggésrendben mutatja be, amely képes arra, hogy aktualizálja és a látogatók számára egzisztenciálisan fontossá tegye a megváltás gondolatát.
A kiállításra a világ minden részéről kölcsönöznek munkákat – köztük olyan neves intézményekből is, mint például a párizsi Musée D’Orsay, az amerikai Andy Warhol Múzeum, a bécsi Belvedere, vagy a moszkvai Tretyakov Képtár. Többek között Picasso, Kokoschka, Munch, Andy Warhol, Serrano, Bacon, Redon, Abramovic jelentős munkái érkeznek Debrecenbe több mint nyolcvan múzeumból, illetve gyűjtőtől. A nemzetközi kiválóságok mellett a magyar képzőművészet meghatározó képviselőitől is izgalmas válogatás szerepel az anyagban Csontvárytól egészen Reigl Juditig.
A kiállítás négy fő részből áll. Mind a vallásos (elsősorban a keresztény), mind a profán bölcseleti (filozófiai, pszichológiai) megváltás-értelmezések a halál problémájától indulnak el. Ádám és Éva bűnbeesésének ez a következménye, a modern ember metafizikai szenvedésének ez az állandó viszonyítási pontja. Az alkotó ember legfőbb implicit motivációja szintén a halál. Ez a témája A halott embercímű résznek, ahol kiderül, hogy miért lehet megváltás a halál és miért vágyunk rá, hogy megváltsanak bennünket a haláltól? Mindez szorosan kapcsolódik az emberi test témájához. Ha a hús a halál után elenyészik, miféle alakban lehetséges – ha képesek vagyunk lehetségesnek elfogadni – a feltámadás?
A megváltás lehet individuális vagy közösségi. Az első esetben még akkor is a test megváltásáról van mindig szó, ha az transzcendens vagy – egy kissé anakronisztikus kifejezéssel élve – lelki élményen, vágyon alapul. Miféle test adatott nekünk? Ez a címe annak a résznek, amelynek a személyes megváltás a témája, azon belül főként a testiség fegyelmezése, elnyomása a szellemi tartalmak megjelenése, a spirituális megtisztulás érdekében. A test gyötrése, megkínzása mögött nem egyszer felsejlik az imitatio Christi gondolata – a vallásos narratívától függetlenül.
A közösségi megváltás meghatározó területét az eszkatológikus elemeket is magukban hordozó politikai ideológiák jelentik, amelyek a 20. században többször szinte feldolgozhatatlan traumákhoz, tragédiákhoz vezettek. A történelem ígéretecímű rész a társadalmi igazságtalanságokat, nemzeti sérelmeket vagy gazdasági kiszolgáltatottságot elszenvedő tömegeket megváltással kecsegtető eszmerendszereket s az azokat megjelenítő politikai vezetők (többségében diktátorok) világát mutatja be. A kiállított művek a modern nyugati történelem hamis messiásait, a társadalom politikai felügyeletének visszás, esetenként abszurd mechanizmusait jelenítik meg.
A tárlat központi része A megváltás keresztje címet viseli, és elsősorban a keresztény megváltás-toposzt, illetve a mellette való bizonyságot vagy éppenséggel annak kétségbevonását mutatja be. Sztereotípiáktól mentesen, a sematikus megoldásokat kerülve, felkavaró alkotásokkal mutatják be az áldozathozatal megrendítő témáját, és ugyanitt kapnak helyet a szekularizált megváltás esélyét tematizáló alkotások is.
Megtekinthető: 2009. augusztus 13. - 2009. december 31.
További részletek
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap