Orosz tiltakozás a Sztálint és Hitlert egyenlősítő határozat ellen
2009. július 7. 16:15 MTI
Az orosz parlament két háza közös nyilatkozatban tiltakozott kedden az ellen, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBESZ) parlamenti közgyűlése egyenlőségjelet tett a náci Németországnak és a Szovjetuniónak a II. világháború kirobbanásában játszott szerepe közé.
Korábban
Az orosz parlament nyilatkozata szerint az EBESZ határozatával "szándékosan megsértette annak a több millió szovjet katonának az emlékét, aki életét áldozta azért, hogy Európa megszabaduljon a fasiszta igától". Pénteken a 385 fős EBESZ-közgyűlésből mindössze nyolcan szavaztak a határozat ellen, és a képviselők több mint fele támogatta azt. Az orosz küldöttek hevesen ellenezték, és elfogadása után elhagyták a termet.
A határozat szerint "a 20. században az európai országok két nagy totalitárius rendszert ismertek, a nácizmust és a sztálinizmust, amelyek népirtásokat, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok megsértését, háborús bűnöket és emberiesség elleni bűntetteket követtek el". Az EBESZ "megerősíti, hogy ellenez minden totalitárius rendszert, bármilyen legyen is az ideológiai alapja" - áll a szövegben.
A határozat, amely lényegében nem kötelező érvényű politikai nyilatkozat, szorgalmazza, hogy augusztus 23. legyen a sztálinizmus és a nácizmus áldozatainak emléknapja. 1939-ben ezen a napon írta alá a Szovjetunió és a náci Németország a meg nem támadási szerződést, vagyis a Molotov-Ribbentrop paktumot. Nem sokkal később - Lengyelország német lerohanásával - megkezdődött a II. világháború.
Vilija Aleknaite-Abramikiene litván képviselő, aki részt vett a határozat szövegének kidolgozásában, üdvözölte a döntést: "A határozat elfogadása azt jelenti, hogy 56 ország szövetsége elítélte a sztálinizmust, ami kulcsfontosságú" - mondta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.