Válságjelek, avagy a nagy gazdasági világválság pillanatai
2009. július 20. 18:10 MTI
Válságjelek címmel az 1929-33-as nagy gazdasági világválság idején és az azt követő időszakban készült dokumentarista fotográfiákat felvonultató tárlat látható szombat óta Budapesten, a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban (Lumú).
Korábban
A szeptember 20-ig látogatható kiállításon látható egyebek mellett Theo Frey svájci fotográfus sorozata a Svájc hegyei között élő szegény parasztcsaládok hétköznapjairól, Walker Evans dokumentum-fotói az amerikai vidék mindennapjairól, Luis Bunuel Föld, kenyér nélkül című filmje és Kálmán Kata Tiborc című fotószociográfiája, a harmincas évek magyar falukutatói mozgalmának egyik alapműve.
A különböző földrajzi térségekből származó, eltérő kulturális hátterű fotográfusok Amerikától kezdve Magyarországig egyaránt megjelenítették a nagy gazdasági világválság idején a társadalom problémáit, mindennapjait - mondta el Bencsik Barnabás, a Lumú igazgatója. Szavai szerint a 20. századi fotográfiának is el kell nyernie méltó helyét a művészetben, hiszen olyan víziókat tükröz, amelyekből a kortárs művészet is táplálkozik.
Három csoport munkáját mutatja be a Szociofotó Magyarországon elnevezésű rész: a Balogh Edgár vezette Sarló mozgalom, a Kassák Lajos irányításával működő Munka-kör és a népi mozgalomhoz kötődő, Ortutay Gyula nevéhez fűződő Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma tagjainak alkotásait - mondta Baki Péter kurátor. A tárlaton így a közönség egyebek mellett a Sarló mozgalomhoz tartozó Blüh Irén, a Kassák körében tevékenykedő Haár Ferenc és Lengyel Lajos, a szegediek közül pedig Kárász Judit képeit tekintheti meg Langer Klára, Sugár Kata, Gönci Sándor és Kálmán Kata művei mellett.
A Munkásfotográfia Hollandiában című rész két alkotására, a Munkások című képre és a magyarországi falvakról készült fotósorozatra hívta fel a figyelmet Flip Bool kurátor, a Holland Fotómúzeum munkatársa. Elmondta: Mark Kolthoff fotós Berlinben ismerkedett meg Besnyő Éva magyar fényképésszel, aki szintén kulcsfigurája lett a holland szociofotónak. Theo Frey svájci fotós nem annyira ismert, mivel eddig a fotóit tartalmazó archívumhoz nem lehetett hozzáférni, ezenkívül látásmódja eltér a többi neves svájci fotóstól - mutatott rá Peter Pfunder kurátor, a Fotostiftung Schweiz munkatársa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap