Még több védelmet kapnak a skót csataterek
2009. július 30. 10:01 BBC News
Folyamatosan készül, és a tervek szerint 2011-re elkészül a legfontosabb skóciai csataterek első regisztere, amely a tervek szerint végre védelmet nyújt majd a legtöbbször teljesen elhanyagolt vagy épp beépítésre váró területeknek.
Korábban
A tervek szerint a lista elkészültével minden beruházás, építkezés vagy területfejlesztés előtt tekintetbe kell venni az adott terület múltját, és mérlegelni az ottani helyzetet. A kezdeményezést egyébként a Killiecrankie-nél vívott ütközet 320. évfordulója alkalmából jelentették be.
Michael Russell kulturális miniszter szerint az emberek világszerte rajonganak Skóciáért, és az ott vívott ütközetekért, így Bannockburn, Culloden vagy éppen Flodden nevét egyre többen ismerik. Elmondása szerint „az emberek tudni akarják, hogy Skóciában törődünk ezekkel a helyekkel, és emlékezünk az ott történtek fontosságára”. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehetnek változások ezek a helyeken, ám azoknak minden esetben figyelembe kell venni a helyi történelmi örökséget is – véli.
A lépés egyébkén már csak azért is indokolt, mert Angliában már az 1990-es évek közepe óta létezik egy hasonló lista, és az ottani csatatereket is hasonlóképp próbálják védeni. Ez sokszor azonban még így sem sikerül, és van ahol bevásárlóközpontot, lakóparkot, vagy épp golfpályát építettek az angol történelem dicső, vagy épp kevéssé fényes időszakának terei fölé.
A már említett ütközetet 1689. július 27-én vívták Killiecrankie-nél, amikor a kormányzat hadserege megpróbált leszámolni John Graham of Claverhouse frissen alakult csapataival. Ekkor azonban vereséget szenvedtek, és a jakobita sereg 2000 angolt ölt meg - bár ők is 800 embert, és vezetőjüket vesztették a csatában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Sztehlo Gábor gyermekmentő tevékenysége a holokauszt árnyékában
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap