Kitelepített szudétanémetek találkoztak Csehországban
2009. augusztus 4. 18:54 MTI
Első alkalommal rendeztek nagyszabású találkozót Csehországban a szülőföldjükről a II. világháború végén elűzött szudétanémetek.
Korábban
A müncheni lap beszámolója szerint a szombaton kezdődött négynapos rendezvényt az úgynevezett Ackermann-közösség szervezte. Az 1946-ban alapított katolikus irányultságú szervezet ötszáz tagja vett részt a Plzenben rendezett találkozón. A plzeni egyházmegye püspöke, Frantisek Radkovsky meghívására érkeztek a nyugat-csehországi városba.
A volt Csehszlovákiából mintegy hárommillió németet telepítettek ki a világháború végén. Többségük Bajorországban talált új otthont. Szervezeteik, az úgynevezett szudétanémet bajtársi szövetségek követelik Eduárd Benes akkori csehszlovák elnök vonatkozó rendeleteinek eltörlését, amelyek alapján a német - és a magyar - kisebbség tagjait megfosztották jogaiktól, vagyonuktól, és kiűzték őket hazájukból. A véres üldöztetés során több tízezer német halt meg.
A Benes-dekrétumok miatt nem mindig feszültségmentes a német-, illetve bajor-cseh viszony. A kedden véget érő találkozó azonban - a szudétanémet szervezetek politikai fősodrától eltérően - a bizalom és a kapcsolatok helyreállításának irányába tett lépésként értékelhető. Legalábbis ezt emelték ki a párbeszéd és a megbékélés fontosságát hangsúlyozó Ackermann-közösség vezetői és a vendéglátók.
A rendezvényen megjelent Günther Beckstein volt bajor miniszterelnök, aki arra szólította fel az egybegyűlt németeket, hogy tanuljanak csehül. Ott volt a Prágából kitelepített német családból származó Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter is, aki kifejtette, hogy "a cseh-német kapcsolatok évszázadok óta most a legjobbak". Schwarzenberg elmondta: az év első hat hónapjában, a cseh uniós elnökség idején a prágai kormány Berlintől kapta a legtöbb segítséget. A huszonhat uniós tagállam közül Németországgal volt a legeredményesebb az együttműködés - számolt be a Süddeutsche Zeitung.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap