Csillagászat és civilizáció - nemzetközi konferencia Budapesten
2009. augusztus 10. 18:54 MTI
Csillagászat és civilizáció (Astronomy and Civilization) címmel kezdődött hétfőn Budapesten az a négynapos nemzetközi konferencia, amely a csillagászat, a természettudomány és a társadalom kapcsolatára szeretné meg felhívni a figyelmet.
Korábban
Az augusztus 13-ig tartó konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat szervezte a Csillagászat Nemzetközi Éve kapcsán. A tanácskozásnak az ELTE ad otthont. A konferencia munkájában húsz országból közel 300 szakember vesz részt, a csillagászok mellett filozófusok, kvantumfizikusok, biológusok, teológusok, kultúrtörténészek, esztéták tartanak előadás.
Mint Grandpierre Attila, az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, a konferencia szervezőbizottságának társelnöke rámutatott, a konferencia egyedülálló a maga nemében, mert a csillagászat jelentőségét világítja meg a tudományok, az emberiség világképe és a társadalom fejlődése szempontjából. Megfogalmazása szerint minden a Világegyetemből keletkezett, a Világegyetem minden tudás végső alapja, így világképünk alapja is.
"A csillagászat a tudomány fejlődésének alapja, ahogyan világképünk alapja és mozgatórugója" - hangsúlyozta Grandpierre Attila, hozzátéve, hogy mai tudományos világképből, amely 400 éve, Newton után alakult ki, hiányzik az ember, az élet. Ezért a 21. században, a biológia évszázadában időszerű újragondolni a Világegyetemről alkotott képünket, amely mindmáig a 17. században megszületett fizikai alapokon nyugszik. Augusztus 10-én, hétfőn a csillagászat és civilizáció témakörét járják körbe, de szó esik a csillagászat történetéről is, ahogy az asztronómiának a világképünkre gyakorolt alapvető hatásairól is.
A konferencia keddi napján a csillagászat és a fizika kerül a figyelem homlokterébe, szerdán viszont az asztronómia és az asztrobiológia. A tanácskozás zárónapján a résztvevők a csillagászat és filozófia, csillagászat és vallás, a csillagászat és művészet közötti kapcsolatokat veszik górcső alá.
A konferenciához kapcsolódóan a Duna Televízióban augusztus 15-ig csillagászati napok lesznek: ennek részletei a www.dunatv.hu/csillagaszatinapok oldalon olvashatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap