Multimédiás múzeumba költöztetnék Samut
2009. augusztus 26. 19:00 MTI
Télen-nyáron látogatható, multimédiás bemutatóhellyé fejlesztené a Komárom-Esztergom megyei település a 350 ezer évvel ezelőtt élt és Vértesszőlősön megtalált, Samu névre keresztelt előember bemutatóhelyét. A tervekre tízmillió forintot fordít a község.
Korábban
Az önkormányzat egy építészstúdióval elkészítteti a bővítés engedélyes terveit, illetve a Nemzeti Múzeum pályázatíró cégétől megrendeli a fejlesztést megalapozó pályázatot, amelyet december végéig kell benyújtani - mondta el Nagy Sándor polgármeste.
A kiállítóhely a Nemzeti Múzeum tulajdona, és az 1960-as években kialakított tér mára nem túl sok élményt kínál a látogatóknak. A Nemzeti Múzeum vállalta, hogy a tervek elkészülte után előteremti az 500 millió forintra becsült beruházás pályázatához szükséges 60-80 millió önerőt - tette hozzá a település vezetője.
Európa egyik legidősebb előemberének csontjai a Vértesszőlős melletti mésztufabányából kerültek elő 1965-ben. Az "égett csontokra és kavicsokra" egy munkás hívta fel a figyelmet. Vértes László ásatásai során akadtak a leghíresebb leletre, a körülbelül 350 ezer éves ősember nyakszirtcsontjára és két gyermekfogra. A maradványok megtalálásakor, augusztus 21-én, Sámuel napja volt, ezért az itt élt embert Samunak keresztelték el.
Eredeti környezetében tekinthető meg Samu lábnyoma, csont-, kvarcit- és kovakavics eszközei, tűzhelye, valamint egy kardfogú tigris szemfogai és néhány ősnövényfaj. A kultúrrétegek mellett a leglátványosabb az egykori "dagonya" fölé emelt körpavilon ablakai mögül előtáruló lábnyomrengeteg, amely őstulkoktól, ősszarvasoktól, őslovaktól - és emberőseinktől - származik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.