A kukában kötött ki az ellopott Korán
2009. augusztus 27. 12:34 The Daily Telegraph
Egy felbecsülhetetlen értékű Korán részleteit is ellopták azok a tolvajok, akik az angliai Nuneatonban egy fiatal kutató lakásába törtek be. A lapokat azonban értéktelen szemétnek hitték, és azokat egy közeli kukába dobták.
Korábban
A betörőknek fogalmuk sem volt a kézirat értékéről, és az első leendő alkalommal megszabadultak attól - vélik a hatóságok, akik egy közeli sarkon fedezeték fel az értékes lapokat. A rendőrség elmondása szerint a teljesen amatőr tolvajok azt hitték jobban járnak, ha csak az elvitt mobiltelefont tartják meg maguknak.
A lapok egyébként egy 1203-ban készített könyvből származnak, amelyeket 2007-ben a Christie's aukcióján 1,4 millió fontért adtak el. A fejezetek azért voltak ezen a helyen, és nem egy szigorúan őrzött trezorban, mert a neve elhallgatását kérő kutató épp egy kalligráfusnak mutatta volna meg a leendő könyve készítéséhez kölcsön kapott Korán-részleteket. Szerinte egy igazi különlegességgel állunk szemben: egyes helyeken 300, míg máshol 1000 éves tintát is találunk az írások között, amely különlegesen ritkának számít.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap