Bányarémek, morkolábok és zsákos emberek Salgótarjánban
2009. szeptember 1. 17:46 MTI
Bányarémfesztivált rendeznek szeptember 4-e és 6-a között a nógrádi megyeszékhelyen: a programon lesz jelmezverseny, és megnyitják a bányarém művészeti kiállítást is.
Korábban
Deák Norbert, az önkormányzati városfejlesztési iroda munkatársa elmondta, hogy első alkalommal szervezik meg a rendezvényt. A palóc hiedelemvilágban létező bányarémek megjelenítésére a nyár elején hirdetett művészeti pályázatot Salgótarján önkormányzata.
Az alkotóknak azt kellett elképzelniük és kitalálniuk, hogyan nézhettek ki ezek a rémek, hiszen az irodalmi források tanúsága szerint néhány évtizeddel ezelőtt az itt élő bányamunkások még hittek különös lényekben, a bányákban felbukkanó titokzatos vizes emberekben. A palócok hiedelemvilágában élt a morkoláb, a gyerekeket ijesztgető kókó és a zsákos ember is.
A pályázatra készült CD-kből, szobrokból és kétdimenziós alkotásokból pénteken nyitnak meg kiállítást a József Attila Művelődési és Konferenciaközpontban. Ezen a napon avatnak bányászemlékhelyet is: az ÉMÁSZ épületére felkerülő emléktábla elkészítését a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetének salgótarjáni nyugdíjas alapszervezete kezdeményezte. A táblával az 1859-1972 között művelt szénbányászatra és az egykori bányászokra emlékeznek a Forgách-telepi bányanyitás 150. évfordulóján.
Szombaton Bányaváros-bányászemlékek címmel általános és középiskolás diákoknak rendeznek történelmi-geológiai-természetismereti akadályversenyt a Karancs-Medves tájvédelmi körzetben. A Fő téri bányarém-jelmezversenyt és az utcabált megelőzően serdülő és öregfiúk labdarúgótorna lesz a városi sportcsarnokban a házigazda SBTC mellett Siófok, Tatabánya, Dorog, Putnok és Nagybátony csapatainak részvételével.
Régi idők hangulatát idézi majd a vasárnapi zenés ébresztő, a Bányász-Kohász zenekar a város több pontján ébreszti a salgótarjániakat. Ezt követi a koncert fúvószenekar és a mazsorett-csoport felvonulása Salgótarján főutcáján, majd elkezdődik a főtéri rendezvények kavalkádja, a bányászkórusok és a gyöngyösi Bányász Kultúráért Alapítvány fúvószenekarának műsora. Az est során felcsendülnek minden idők legszebb operettjei és örökzöldjei, koncertet ad Vörös István és a Prognózis.
A főtéren egész nap bányászételek, lélekerősítők, borkóstolók, hagyományőrzők, zenészek, és bányászok biztosítják a jó hangulatot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap