Régészek keresik az Újvilág legrégibb keresztény templomát
2009. szeptember 8. 10:06
Egy nemrég bemutatott levél kapcsán a kanadai Újfundland és Labrador tartomány régészeinek első alkalommal nyílik lehetősége arra, hogy megkeressék azt az 510 éves templomot, amelyet állítólag John Cabot, az 1490-es évek angol megbízásból utazó felfedezője építtetett.
Korábban
Ha a régészek Carbonear városához közel megtalálják a templomot, amelynek legkorábbi ásatásaira jövő nyáron kerülhet majd sor, akkor ez a kontinens egyik legfontosabb régészeti szenzációja lehet majd. Hasonlóan fontosnak a szakemberek a L'Anse-aux-Meadows mellett felfedezett 1000 éves viking leleteket, a Québec közelében talált 1541-es erődöt és Jamestown romjait tartják az északi kontinensen, amelynek nemrég ünnepelték 400. évfordulóját is.
A kutatás egy kurrens felfedezésen alapul: ahogy arról nemrég mi is beszámoltunk, még ma is elég sok rejtély van a VII. Henrik finanszírozásában indított expedíciók körül. Nem csak William Weston 1499-es kutatóútja tartogat titkokat, hanem a korábbi, John Cabot által levezényelt utazások is - erre a brit Alwyn Ruddock történész munkássága is rávilágított. A Weston útjával kapcsolatos levél azért is fontos a kanadai kutatók számára, ugyanis abban első alkalommal használták az Újvilág ezen északi részére a "new founde land" kifejezést, amelyet Cabot egyébként 1497 júniusában érhetett el - a vikingek után első európaiként.
A kanadai történetírás számára korábban igazi katasztrófát jelentett, hogy Ruddock végrendeletében iratai teljes megsemmisítéséről nyilatkozott. Ez azonban szerencsére nem volt teljes, és Evan Jones bristoli történész egy kisebb kollekciót megmentett belőlük. Ebben a már említett utazás mellett egy Carbonear közelében végzett katolikus misszió tevékenységére is találtak nyomokat.
Ruddock iratai rávilágítanak, hogy a térség neve is egy olasz szerzetes, Giovanni Antonio de Carbonariis nevéből ered, aki 1498-ban csatlakozott Cabot legénységéhez. A történészek szerint a felfedező ezen út során tűnt el, és a mai napig sem hajóiról, sem legénységéről nem tudni semmit. Ha azonban Ruddock feltételezései helyesek, akkor ez az út is sikeres volt, és annak résztvevői letelepedtek a kontinensen.
Ha pedig ez így van, akkor Cabot utazásainak történetei egész más skálán mérhetők, és azok a korábban gondoltnál is fontosabbak a kontinens és a felfedezések történetében - véli Jones, hiszen ezáltal ez a kontinens első keresztény európai települése és temploma is.
A helyiek is izgatottak: bár eddig csak a 17. századi, angol-francia ütközetekre emlékeztek, a feltárások miatt a nemzetközi érdeklődés élvonalába kerülhetnek majd. Ezt azonban csak a jövő évre tervezett kutatások dönthetik majd el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap