Kikerülnek az európai könyvek a Google-katalógusból
2009. szeptember 9. 08:39 MTI
Kiveszi online katalógusából a még forgalomban lévő európai könyveket - jelentette be hétfőn a sok milliós digitális könyvtárat építő Google az európai kedélyek megnyugtatására.
Korábban
Az európai szerzőknek és publikálóiknak az nem tetszett, hogy a internetes keresőóriás olyan könyveket is digitalizált, amelyek Európában még kaphatóak és szerzői jogvédelem alatt állnak. Az új felállás szerint a Google eztán csak az író vagy kiadó kifejezett kérésére illeszt bele digitális könyvtárába egy-egy művet. Az internetes cég arra is ígéretet tett, hogy a könyvtárát igazgató testületbe egy európai kiadót és egy európai írót is beválaszt.
Amerikában a Google olyan megállapodásra jutott a könyvkiadókkal, amely alapján beszkennelhet és online terjeszthet minden szerzői jogvédelem alatt már nem álló, bolti forgalomban nem kapható könyvet, amelynek tulajdonosát bajosan lehetne megtalálni. A szerződés ugyanakkor - a bonyolult szerzői jogi szabályozás miatt - csak az amerikai felhasználók számára teszi lehetővé a hozzáférést. A több millió könyv digitalizálását és forgalmazását lehetővé tévő egyezséget azonban nagy konkurensei, az Amazon.com, a Microsoft és a Yahoo! megtámadták a bíróságon. Az ügyben októberben tartják az első tárgyalást New Yorkban.
A Google korábban úgy gondolta, hogy az európai jogtulajdonosok, akiknek könyvei kifutottak a forgalomból vagy sohasem forgalmazták őket Amerikában, jó szemmel nézik majd az új lehetőséget - magyarázta Anne Bergman az európai kiadók képviseltében.
A német könyvboltosok nevében nyilatkozó Jessica Saenger szerint habár az elmozdulás jó irányba történt, a szervezet tagjai korántsem kaptak kellő garanciákat arra, hogy "nyugodtan hajthassák álomra a fejüket". Angela Mills Wade, az Európai Kiadók Tanácsának igazgatója is aggodalmát fogalmazta meg: "ha egy angol nyelvű európai könyv bejut egy amerikai könyvtárba, a Google akkor is beszkennelheti, ha a jogait nem adták el az amerikai piacra, amivel kárt okoz a kiadónak".
A Google már könyvek millióit digitalizálta, amit "mindenki afféle jogtalan területfoglalásnak tekint" - foglalta össze a problémát Philip Jones, a The Bookseller című brit folyóirat főszerkesztője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap