Láthatóvá válik Ízisz szentélye
2009. szeptember 22. 11:52 Kovács Olivér
Elkezdődött az építkezés, így jövő nyáron talán már látható lesz az Iseum rekonstrukív bemutatása Szombathelyen. Az Ízisz-kultusz szentélye távolról szemlélve római korinak tűnik majd, közelről azonban észrevehetőek lesznek a modern technika nyomai is.
Korábban
„Ha valaki most keresi a római kor emlékeit Szombathelyen, a veteránok által az 1. század közepén alapított Savariában, bizony csalódhat” – mondta el a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke. Mezős Tamás – aki az Iseum rekonstrukciójának tervezője – hozzátette: a legtöbb emlék a Püspöki palota mögötti romkertben található, azonban ezek állapota is elszomorító, hiszen a néhány tucat centiméter magas, visszafalazott alapfalakat pusztítja az időjárás, s a mozaikok egy része is rossz állapotban van.
Korábban az egykori Borostyánút mellett fekvő Iseumnak is látható volt a helyszínen egy homlokzati bemutatása, ám az újabb kutatások felülírták a ’60-as években megfogalmazott elképzeléseket. Ezt váltják le azzal a rekonstrukcióval, amely az azóta folytatott kutatások alapján építenek.
„A régészeti feltárások alapján 90-95 százalékban biztosak lehetünk benne, hogy milyen volt a szentély. A maradék néhány százalékot pedig ki lehet következtetni a római építészet alapos ismerete segítségével” – mondta Mezős Tamás, aki korábban egy római kori csatorna és utcarészlet bemutatását tervezte meg. A csaknem kétezer éves falak eredeti helyükön, üvegpadló alatt tekinthetők meg egy Fő téri bankfiókban.
Az Iseum esetében üvegpadló nem, modern üvegfelületek azonban lesznek majd, hiszen az egykori szentélyt kerítő themenoszt nem rekonstruálják, csupán jelezni fogják mai építészeti eszközökkel a helyét és a tömegét, a többi között azért, hogy a képtár folyosójáról áttekinthető legyen a Kárpát-medencei Ízisz-kultusz fontos emléke és közvetlen környezete.
Ilyen most, ilyen lesz: képgaléria a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- 09:15
- 09:12
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap