Lexikon miatt tiltakoztak az albánok
2009. október 1. 13:01 MTI
Visszavonta az általa kiadott lexikont szerdán a Macedón Tudományos Akadémia (MANU), engedve az albán tiltakozásoknak.
Korábban
A macedóniai albánok képviselői mellett az anyaországi albánok is tiltakoztak a tudományos ismerettár egyes kitételei ellen. Az akadémia döntése értelmében az enciklopédia kifogásolt adatait ki kell javítani. A kiadványban egyebek közt az áll, hogy az albán népcsoport a 16. században erőszakosan terjeszkedett a mai Macedónia térségében, kiszorítva onnan a szláv népességet. Az albánok magukat bizonyos illír törzsek leszármazottainak tartják, akik még az ókorban népesítették be a mai Albánia területét.
A kormánykoalícióhoz tartozó, Ali Ahmeti vezette Demokratikus Unió az Integrációért (DUI) és más albán pártok rossz néven vették az enciklopédia szerzőitől az albánok siptárokként való említését is, mivel ehhez a szóhoz a macedón nyelvben negatív képzetek társulnak. A DUI kifogásolja emellett a lexikon Ahmetiről szóló szócikkét, amely szerint az egykori koszovói gerillaparancsnok a gyanú szerint háborús bűnöket követett el az albán szélsőségesek és a macedón biztonsági erők 2001-ben vívott több hónapos összecsapásai során.
A Macedón Tudományos Akadémia vezetése azután döntött a mű visszavonása mellett, hogy a nemzeti konzervatív miniszterelnök, Nikola Gruevski a koalíciós partner Ali Ahmetivel közösen írt levélben szólította fel az akadémiát: találjon megoldást a vitatott kérdésekre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap