Az írás művészetéről nyílik kiállítás
2009. október 5. 10:04
2009. október 8-án nyílik meg a "Az írás művészete - Művészi írások. Kis magyar oklevéltan" című kiállítás az ELTE Egyetemi Könyvtárában, ahol az intézmény gyűjteményének legszebb darabjait mutatják be.
Korábban
Az egyetem patinás könyvtárának kézirattára és az egyetemi szaklevéltár jelentős történeti értékű és nagy számú középkori és kora újkori oklevéllel rendelkezik, amelyek eredetiben, vagy másolatban maradtak fenn. Tudományos forrásértéküket jelzi, hogy az oklevelek egy része egyedi példány, az ország más közgyűjteményeiben nem lelhető fel, így megismerésük nélkül nemzeti történelmünknek nem egy kérdése maradt volna homályban. Az ország első egyeteme oklevélgyűjteményének létrehozására a 18. század utolsó negyedében került sor tudományos és oktatási célból, alapját Pray György gyűjteménye képezte, aki az oklevéltan első oktatója volt az egyetemen.
Jelen kiállításban a gyűjtemények legszebb darabjait válogatták ki és teszik közszemlére, elsősorban középkori és kora újkori okleveleket a 13-17. századból. A kiállítás érdekessége, hogy az okleveleket kiadójuk szerint csoportosították, vagyis láthatóak királyi és királynéi oklevelek, egyházi testületek (káptalanok, konventek, hiteleshelyek) által kibocsátott oklevelek, pápai bullák, közjegyzői és a közigazgatási testületek oklevelei. Nyomon követhető az oklevélkiadás módjának századokon átívelő fejlődése és az írásformák változása. Egyes oklevelek tartalmuk mellett művészi megjelenítésükkel is komoly értéket képviselnek.
A tárlat 2009. október 8. és december 31. között látogatható munkanapokon 10-től 18 óráig.
Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár, Díszterem. 1053 Budapest, Ferenciek tere 6.
További részletek
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.