A diákoknak joguk van megismerni a közelmúltat
2009. október 16. 13:43 MTI
A Történelemtanárok Egylete (TTE) kezdeményezi, hogy az oktatási kormányzat tegye hozzáférhetővé a rendszerváltás és a közelmúlt dokumentum és hanganyagának felhasználását a tanintézetek számára - közölte Miklósi László, a TTE elnöke.
Korábban
A fennállásának huszadik évfordulóját idén ünneplő szakmai szervezet vezetője hangsúlyozta: a diákok joga, hogy megismerhessék a közelmúltat is, ezért elengedhetetlen a Kádár-korszak és a rendszerváltás jelentőségének megfelelő tanítása az iskolákban.
Hozzátette: az intézményfenntartóknak törekedniük kell arra, hogy a fenntartásukban lévő közoktatási intézményekben megteremtődjenek a színvonalas, autonóm szakmai munka feltételei. "Ne engedjék a pártpolitikai hatások - ideértve a helyben preferált párt(ok) melletti vagy elleni meggyőzés, mozgósítás - megjelenését az iskolában, az oktatási-nevelési folyamatban" - olvasható a TTE ajánlásában.
A szervezet úgy ítéli meg, hangsúlyt kell fektetni a ki nem beszélt történelmi eseményekkel - például Trianon, Don-kanyar, holokauszt, 1956, rendszerváltás - való kritikus szembenézésre. Fontosnak tartják, hogy a tananyag tanításában az iskolákban ne kerüljék meg a kényes kérdéseket, ne álljanak meg 1956 elemzésénél, hanem jussanak el az 1989-90-es rendszerváltás összefüggéseinek és következményeinek vizsgálatáig. A jelenkor tanításánál törekedjenek a diákok személyes tapasztalatainak, valamint családjuk és lakóhelyük történetének feldolgozására.
Szükségesnek látják, hogy a tantervek és tankönyvek tananyagbeosztását igazítsák a diákok szükségleteihez és az érettségi követelményeihez, ennek érdekében a négyéves tananyagbeosztás korszakhatárait az OKM kerettantervében és a többi, érintett kerettantervben, valamint a tankönyvekben is felül kell vizsgálni.
Az oktatási kormányzattól azt kérik, hogy megfelelő tankönyvek és forráskiadványok (szöveg, hang-, kép- és filmanyagok) kiadásának támogatásával segítsék a szaktanárok munkáját, s tegyék hozzáférhetővé a rendszerváltás (és általában a közelmúlt) dokumentum- és dokumentumértékű játékfilmanyagának, hanganyagának felhasználását a tanintézetek számára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05