Ledőlő dominósorral emlékeznek a berlini fal leomlására
2009. október 22. 08:21 MTI
Ezer dominó ledöntésével emlékezik a német főváros november 9-én a berlini fal leomlásának 20. évfordulójára.
Korábban
Az egyenként 2,3 méter magas, színes dominókat német iskolások készítették. A mintegy másfél kilométer hosszú dominósort november 7-én állítják majd fel a Reichstag és a Potsdamer Platz között, hogy két nappal később ünnepélyes keretek között ledöntsék. "A berliniek kezdetben szkeptikusan viszonyultak a dominófal ötletéhez, mára azonban a legtöbben úgy vélik, hogy nagyszerű módja az emberek bevonásának" - közölte szerdán Klaus Wowereit berlini polgármester.
A Brandengurgi Kapunál tartott megemlékezésen részt vesz Nicolas Sarkozy francia elnök, Gordon Brown brit miniszterelnök, Hillary Clinton amerikai külügyminiszter és Dmitrij Medvegyev orosz elnök is. Az ünnepség részeként Angela Merkel német kancellár Mihail Szergejevics Gorbacsov egykori szovjet pártfőtitkár, valamint a lengyel Szolidaritás legendás vezetője, Lech Walesa társaságában átkel a Bornholmer utcánál lévő valamikori határátkelőn.
A koncertekkel és tűzijátékkal színesített rendezvényre több mint 100 ezer embert várnak, a kétórás ünnepséget a német ZDF televízió egyenes adásban közvetíti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.