2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hombárépítés segítette az emberiség letelepedését

2009. október 27. 17:10 Science Daily, MTI

A hombárok építése jelentette a társadalmi fejlődés szempontjából azt a kritikus lépést, amely a letelepedést, az új közösségi kapcsolatrendszer és munkamegosztás kialakulását segítette elő - állítják amerikai antropológusok.

Ian Kuijt antropológus, a Notre Dame Egyetem docense még diákként, az 1980-as évek végén kapcsolódott be a Jordániában, a Holt-tenger közelében folyó feltárásokba, ahol a világ első falusi közösségeit kutatták. A tudós azóta számtalan ásatást irányított, ez év nyarán pedig csapatával megtalálta a világ legelső hombárjait.

A korábbi nézetek szerint a magtárak a földművelés velejárójaként jelentek meg, a most felfedezett hombárok viszont legalább egy évezreddel megelőzték a szántó-vető közösségek kialakulását. "Ezek az építmények az új kockázatcsökkentési módozatok kialakulását tükrözik. A kerámia előtti neolitikus kultúra népe i.e. 11 500 és 10 550 között még nem jutott új élelmezési forrásokhoz. Ugyanakkor az új tárolási módozatok kialakulása megváltoztatta e közösségek viszonyát a hagyományosan gyűjtögetett élelemhez, s új technológiai hátteret teremtett a később megjelenő növénytermesztés számára" - magyarázta Ian Kuijt.

A termények tárolására szolgáló magtárak padlózatát megemelték a légáramlat biztosítására, s azért, hogy megvédjék a felhalmozott élelmet a rágcsálóktól. A hombárok helyét egyébként a lakóházak között, a növényfeldolgozási "kapacitások" közelében építették.

"Ezek a hombárok jelentették az első kritikus lépést, de lehet, hogy az evolúciós és technológiai alapot biztosították a nagy mezőgazdasági települések megjelenéséhez, amelyek 9500-9000 ezer évvel ezelőtt alakultak ki és terjedtek el a Közel-Keleten. Sok szempontból az élelemraktározás a 'hiányzó láncszem', amely segíthet megérteni, hogy sok ember miként volt képes együtt élni. Ami a legmeglepőbb, hogy ezt a technológiát legalább egy évezreddel korábban fejlesztették ki, mint eddig hittük" - mondta Ian Kuijt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár